Hivatalos: Demszkyék a felelősek a 4-es metró korrupciójáért
A Fővárosi Közgyűlés szerdán elfogadta a 4-es metró korrupcióját vizsgáló munkacsoport jelentését, amely az akkor kormányzó és Budapestet irányító MSZP-SZDSZ-t nevezi meg felelősként az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) által feltárt szabálytalanságokért.
A képviselők 22 igen szavazattal, 6 tartózkodás mellett fogadták el a metrókorrupciót vizsgáló munkacsoport előterjesztését, amely felkéri a főpolgármestert, hogy küldje meg a Legfőbb Ügyészségnek a testület megállapításait, valamint üléseinek jegyzőkönyveit — írja az MTI.
A munkacsoport szerint az érintett BKV Zrt. volt vezetőinek és felügyelőbizottsági tagjainak meghallgatásaiból kiderült, a cég döntéshozatalai formálisak voltak,
A beruházás így közvetlen MSZP-SZDSZ-es befolyás és kézi irányítás mellett valósulhatott meg 2010-ig”
— olvasható a jelentésben, amely szerint ezeket a pártokat terheli a teljes körű anyagi, jogi és erkölcsi felelősség a korrupciógyanús közbeszerzésekért és a jogszabályellenesen, a közbeszerzések megkerülésével kötött szerződésekért.
A kormány 2003 májusában döntött arról, hogy részt kíván venni a metróépítésben. Ekkor a miniszterelnök Medgyessy Péter volt, akit Gyurcsány Ferenc követett, majd egy rövid időre Bajnai Gordon. A beruházás tervezett költsége nettó 194,9 milliárd forint volt, a befejezéskor viszont bruttó 452,5 milliárd forint lett a teljes költség.
(Pörge Béla, 888.hu)