in ,

Gyuribá’ nem viccel – Orbán, Lázár, Hollik Soros kilövési listáján

A legvadabb elképzeléseket is felülmúlják azok a PestiSrácok.hu birtokába jutott dokumentumok, amelyek Soros György milliárdos tőzsdespekuláns tevékenységéről és céljairól rántják le a leplet.

A legvadabb elképzeléseket is felülmúlják azok a PestiSrácok.hu birtokába jutott dokumentumok, amelyek Soros György milliárdos tőzsdespekuláns tevékenységéről és céljairól rántják le a leplet. A hackerek által megszerzett és a DC Leaks által kiszivárogtatott Sorosról szóló dokumentumok között számos olyan is megtalálható, amelyek bizonyítják, a tőzsdecápa érdekelt a magyar kormány lejáratásában. A dokumentumokban az is feketén-fehéren szerepel, hogy miután a magyar politikusok sok bosszúságot okoznak a Soros-szervezeteknek, ezért az ő lejáratásuk is kulcskérdés. Soros György ellenségeinek a palettáján Orbán Viktor kormányfő és Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter is vezető helyen szerepel, de “új versenyzőként” Hollik István neve is szerepel a listán. Utóbbit 2015-ben nevesítik először a dokumentumok.

Vélhetően több más szerkesztőséghez is eljuttatták azokat a dokumentumokat, amiket Soros György szerverét feltörve szereztek meg hackerek. A DC Leaks által nyilvánosságra hozott dokumentumok 2008 és 2016 között kelteztek, ezeket pedig földrajzi régiók szerint csoportosítva tették közzé. A 2500 dokumentum között munkatervek, stratégiák, elemzések, európai választásokról és a migrációról szóló jelentések, valamint kifizetési bizonylatok is megtalálhatók. A Washington Post arról ír, hogy “Mr. Soros immár létrehozta a liberális demokráciát szolgáló filantróp szuperhatalmat.” A DC Leaks által nyilvánossá tett dokumentumok pedig azt bizonyítják, hogy George bácsi ezért bizony dollármilliókat fizetett.

A PestiSrácok.hu birtokába jutott dokumentumok a legvadabb elképzeléseket is felülmúlják a milliárdos tőzsdespekuláns tevékenységéről. A „Soros-dokumentumok” gyakorlatilag az egész világot felölelik: Európa, Ázsia, Afrika, USA, sőt, a Világbankra vonatkozó adatok, jelentések szerepelnek benne, de útmutatást is tartalmaznak például arra vonatkozóan is, hogyan tudják az Európai Uniót használni, irányítani. De talán azon sem fognak meglepődni, hogy a magyar kvótareferendum óriási riadalmat keltett a Soros-szervezetekben és megfelelő stratégiát sürgettek kidolgozni arra vonatkozóan, hogy a magyar miniszterelnök elhallgasson a témában. Azt sem nézték jó szemmel, hogy a magyar gazdaság stabilizálódik, a GDP növekszik. Lefizetett képviselők, újságírók, hálózatszerűen működtetett alapítványok, jelentéstevők…és ez még csak egy kicsiny szeletét képezi a Soros-birodalom működésének, ami portfólióként tartja számon a migrációt vagy éppen az polgárháborús helyzet előidézését.

Soros György elmagyarázza, hogy minden úgy a jó, ahogyan ő akarja.

CEU, a kiképzőbázis

Talán sokakban felmerült már kérdésként, hogy vajon miért is volt ekkora balhé a CEU miatt és miért ragaszkodik ennyire a budapesti székhelyhez a tőzsdespekuláns? A választ több dokumentumban is megtaláljuk. A CEU-n találkoztak ugyanis azok az aktivisták, akik például az ukrán válság előidézésében tevékeny szerepet vállaltak. A nemzetközi egyetem kiváló helyet biztosított arra, hogy feltűnésmentesen tudjanak úgynevezett meetingeken tapasztalatot cserélni az aktivisták. Nézzék csak ezt a feljegyzést 2015-ből:

Memo for Ukraine working group meeting 05/03/2015

5. Other reports:

  1. Bring Ukrainian activists to the Macedonia-Hungary activist exchange.

A Magyarországról készült jelentésekben az Európa Parlamenti választásokon kívül leginkább sajtószemléket találtunk, amelyek fókuszában természetesen a Fidesz állt, na és természetesen az Orbán Viktor lejáratására irányuló cikkek, elemzések. Találtunk az internetadó elleni tüntetésről feljegyzést és több, a Norvég Alap, az NGO-k elleni hadjáratról szóló írást, de talán a legdurvább mégis az Amnesty International 2014-es jelentése, ahol gyakorlatilag a magas rangú kormányzati tisztviselőkön túl a miniszterelnököt is megvádolták azzal, hogy semmibe nézik az alapjogokat és diktatúrát építenek. A kormánynak azzal sikerült kiverni a biztosítékot náluk, hogy nyilvánosságra akarták hozni a finanszírozásukat és “külföldi érdekcsoportok által fizetett aktivistákként” emlegették a Soros-szervezeteket, akik ezt zaklatásnak vették és erről többtízoldalas jelentésekben panaszkodtak “George bácsinak”.

Ablak a világra – A CEU nagyon fontos stratégiai központja Sorosnak

Az ellenségek: Orbán, Lázár, Hollik

A maffiával ellentétben a magyar politikusok sok bosszúságot okoznak a Soros-szervezeteknek, a jelentések nagy részében a Soros György elleni politikai és médiatámadásokról írnak. Hollik István “új versenyző” az ellenségek palettáján, őt Orbán Viktor és Lázár János után 2015-ben nevesítik először. A magyar kormány lejáratására irányuló törekvésekről részletesen olvasni a DC Leaks által kiszivárogtatott doksik között, a 888.hu által közölt magyar “Soros újságírók” listáról több név is rendszeresen felbukkan közöttük  (Marton Dunai, Stefan J. Bos, Bayer Lili), de érdemes megemlíteni Rényi Dániel, Sárosi Péter és Nizák Péter tevékenységét is, akik számos jelentést írtak Sorosnak.

A migráció nagy projekt, ezzel vált teljessé a Soros-portfólió

A DC Leaks által kiszivárogtatott dokumentumok között több száz jelentést találtunk a migrációról, ami a 2015-ös invázió időszakában 48 óránként érkezett a főnökhöz. Ezekben nem csupán azt írják le, hogy mikor, hol, mennyi migránst sikerült Európába juttatni, hanem arról is értekeznek, hogyan kell ezt a nemzetközi sajtónak “tálalni.”  Döbbenetes volt olvasni, hogy még a képi ábrázolást is meghatározták, így például kifejtették, hogy miért kell terhes nőt áldatlan állapotok között fotózni, mennyi gyerek legyen látható, hogy mindenképpen megsajnálják az európai polgárok őket és várják azt, hogy segíthessenek rajtuk. Ha kell, akkor hazudnak a számokról, a Soros által irányított szervezetek remek adathamisításokat végeztek ugyanis, természetesen a főnök tudtával (például: 2016 januárjában tízezer gyerek veszett el, “mi kétszázhetvenezret mondunk”) Egy 2016. márciusában adott jelentésben sikerként könyvelik el, hogy a migránsok miatt elkezdett nőni a munkanélküliség Németországban: 6.6 helyett 6.7 százalékra. A központi irányítás szerint az ngo-k alapvető feladata az volt, hogy folyamatosan legyenek jelen a határátkelőknél, valamint figyeljék és biztosítsák a zavartalan menekültbefogadást, jogi támogatást, anyagi segítséget adva számukra. Egy 2015.12.09-én kelt jelentésben a relokációs terv megfenekléséről írnak, pedig ők “mindent bevetettek”, még a rendőrséget is nyomás alá helyezték, hogy az egyedül érkező gyerekeket védelmükbe vegyék.  De azt is érzékeltetik, hogy erősödniük kell több területen, például nem látnak tisztán az olasz hotspotok körül, ahol “erőszakos ujjlenyomatvételek” is előfordulnak, minden tiltakozásuk ellenére. Felháborodnak azon is, hogy a macedón vasút visszautasította a migránsok ingyenes szállítását a civil szervezetek tiltakozása ellenére is, ezt egyébként diszkriminatív gyakorlatnak nevezik. Egyébként tényleg dühítő lehetett, hogy 25 eurós díjat kért a vasúttársaság személyenként, bár az embercsempészeknek zokszó nélkül perkálták le 2400-2500 dollárt Görögországban. Az embercsempészek, a maffia nyerészkedése úgy tűnik, mégsem szúrja Sorosék szemét, pedig már 2015. októberében leírták a jelentéstevők, hogy mekkora profitot szereznek bűnözői körök Olaszországban a menedékkérőkből. Az Europolra hivatkozva 2016. április 5-én pedig már számszerűsítik is az embercsempészetből származó nyereséget: 7 milliárd eurót hoz a migránsbiznisz. Azt is tudják, hogy az emberáradattal terroristák is érkeznek a kontinensre, de ezt nem értékelik olyan veszélynek, mint például a magyarországi kormány tevékenységét.

Lefizetett újságírók, médiamanipulációs szerződések

De azon sem lepődtünk meg, amikor olyan szerződéseket találtunk, amikben az OSIFE nyílt befolyásolási kísérletét követhettük nyomon. Például arra béreltek fel egy vállalkozót (Centre d’ Etudes et de Recherches Internationales), akinek az a feladata, hogy a “hiányzó véleményeknek” hangot adjon a francia-ukrán kapcsolatokról. A szerződés arra is kitér, hogy a vállalkozónak sajtófigyelést kellett végezniük, kulcsembereket keresnie, továbbá az ellenfelek pozicionálása, felkutatása is a feladatok közé tartozott. A szerződés szempontokat is ad arra vonatkozóan, hogy minek kell a sajtóban(Provide a brief account of how Russia has tried to influence the French debate on Ukraine through domestic actors and outlets )megjelennie. Érdekes az árképzés: 3000 szó+függelékért 9.000 amerikai dollár jár, plusz további 2.000 USD költségtérítés is adható. Ugyanezt a szerződést számos más országgal, így orosz és németországi vállalkozókkal is kötöttek, a DC Leaks kiszivárogtatott dokumentumok szerint. A 2015-ben létrejött Ukraine and Europe_media_osife ukraine media project overview march szerződés azért még a Soros taktikákon edződött újságírót is megdöbbentik, ez a médiavásárlási szerződés név alatt futó dokumentum ugyanis azt tartalmazza, hogyan bérelnek fel német, francia, spanyol, olasz, görög oknyomozó újságírókat, és nem azt határozzák meg, miről írjanak, hanem ők adjanak cikk-ötleteket – de az OSIFE fenntartja a vétójogot a “ellenérdekelt”cikkekre. Persze kifejtik pro-és kontra is az érveket ezzel kapcsolatban: mellette szól, hogy kapcsolatokat alakítanak ki újságírókkal, ellene pedig az, hogy a veto azt jelenti, “ez nem igazi független újságírás”. No és az OSIFE a saját hitelességét rombolhatja az újságírókkal, de az is kockázatot rejt, hogy az újságírók érdektelen témákat dolgoznak fel(!). 

Interference: however nuanced this is packaged, we may enforce the narrative of GS/OSF manipulation

Placement: publication of the articles is not guaranteed and presents a significant barrier to success”

A szervezet belső stratégiáját bemutató dokumentumok között a legtöbb arra vonatkozik, hogy miként befolyásolják és használják ki az Európába érkező menekültek válságát, vagy éppen miként irányítják a médiát opportunista finanszírozással, de találtunk bizonyítékot arra is, hogy a “demokráciaellenes” csoportok számára mennyi készpénzt biztosítottak világszerte, beleértve a hírhedt La Razát.

Az is egyértelmű, hogy a Soros szervezetek számára az európai menekültügyi válság “normális”, és a krízis új lehetőségeket jelent számukra, hogy globális szinten befolyásolni tudják ebben is a migrációs politikát. Az OSF programfőnöke, Anna Crowley és Katin Rosin program-szakértő társszerzője a ” Migrációs irányítás és végrehajtási portfólió áttekintése ” című, május 12-i feljegyzésnek, a kilencoldalas felülvizsgálat három kulcsfontosságú pontot jelent: az OSF sikeresen befolyásolta a globális bevándorlási politikát; Az európai menekültügyi válság “új lehetőségeket” kínál a szervezet számára a globális bevándorlási politika befolyásolására; és a menekültügyi válság az “új norma “.

A szerzők a bevezetésben arról írnak, hogy a felülvizsgálat egyik célja az volt, hogy “a nemzetközi változások elérése érdekében alkalmazott megközelítések hatékonyságát mérlegelni kell” , míg a” Munkánk” fejezet arról szól, hogy Amerika legkevésbé átlátható kutatóközpontja hogyan dolgozott együtt a” terület vezetőivel “, valamint ezáltal ” formálja a migrációs politikai döntéshozatalt és befolyásolja a regionális és globális folyamatokat, így irányítva és érvényesítve a migrációt. ” Ez különösen érdekes lehet a németek számára, akiknek többsége már nem kedveli Merkel “nyitott ajtó” politikáját a terrortámadásoknak köszönhetően. A “Képviseleteink” című fejezetben a szerzők megmagyarázzák: “Az irányítással kapcsolatos munkához való alkalmazkodásunk előfeltétele volt, hogy a végrehajtás negatív hatásainak mérséklése mellett olyan szereplőket is támogatnunk kell, akik proaktívan akarnak változtatni a migrációt szabályozó irányelvek, szabályok és előírások tekintetében.”Hozzáteszik: “hittük, hogy a regionális vagy nemzetközi szintű előrelépés ösztönzőleg hatni tud a politikai szándék megváltoztatására vagy a meglévő normák nemzeti szintű végrehajtására. Szándékosan elkerültük a “globális kormányzás” fogalmát, mivel nincs globális szintű rendszer a migráció kezelésére . “

Ugyanez a szakasz később megállapítja, hogy azokat a kezdeményezéseket, szervezeteket és hálózatokat támogatják, amelyek munkája közvetlenül kapcsolódik az ő céljaikhoz.

Migránstömegek érkeznek Magyarországra 2015-ben Fotó: Getty Images

A legfontosabb azonban mégis az, hogy ez  a memo magyarázza el, hogy az európai menekültügyi válság hogyan nyitotta ki Soros szervezete előtt azokat a kapukat, amivel a globális bevándorlási politikát befolyásolni tudja. 

A szerzők megjegyzik, hogy “a jelenlegi menekültügyi válság új teret teremt a migráció irányításának és a nemzetközi menekültügyi rendszer átgondolásának.” Azt is elmagyarázzák, hogy a jelenlegi válság “új lehetőségeket” kínál a bevándorlási politika világméretű befolyásolására, így a “koordináció és együttműködés” érdekében más gazdag adományozókkal is fel tudják venni a kapcsolatot. Aligha fog meglepődni, hogy a felülvizsgálat szerint a bevándorláspolitikai döntéshozóknak a menekültügyi válságot “normálisnak” kell elfogadniuk. A jegyzékben felsorolt ​​következtetések egyikeként: “A jelenlegi válság normális és túlmutat a reagálás szükségességén. ” Hangsúlyos szerepet kap viszont a “növekvő intolerancia a migránsok felé” elleni küzdelem, az egyelőre nem világos, hogy ezt miként képzelik el.

“Tartós és megbízható kapcsolatokat kell teremteni az európai parlamenti képviselőkkel 

Az európai menekültügy változtatásának érdekében a Soros szervezetnek szoros európai szövetségesekre van szüksége. Találtunk olyan feljegyzést, amelyet az ” Európai Parlamentben (2014 – 2019)” megbízható szövetségesek számára készítettek , ez pedig azt taglalja, hogy “tartós és megbízható” kapcsolatokat kell teremteni az európai parlamenti képviselőkkel “, akik támogatják a nyílt társadalom munkáját.

Nézzük csak, kiket és mekkora összeggel támogattak az EP-ben …

Felsorol 11 bizottságot és 26 delegációt, valamint az Európai Parlament legmagasabb szintű döntéshozó szerveit is magában foglalja. A jelentés 226 európai parlamenti képviselőről ír, akik bizonyítottan vagy valószínűleg Open Society szövetségesek. Az egyes témák megvitatásán túl az Open Society törekszik, hogy tartós és megbízható kapcsolatokat építsen ki ezekkel az európai jogalkotókkal. A jelentés, a  177 oldalon olvasható. De természetesen nem csak az európai, hanem az amerikai döntéshozatalban is befolyást akart szerezni, erre vonatkozóan számos médiaszerződést találtunk, a politikusok kampányainak támogatásán túl. Az, hogy miért is tud megjelenni annyi “fakenews” az USA-ban, ennek fényében mégiscsak érthető. Soros évek óta pénzeli az amerikai médiaelitet, a vezetői posztokat saját emberei töltik be, a Washington Post, a Financial Times pedig rendszeresen élteti a tőzsdespekulánst.

Támogatás a Baltimore Education Research Consortium számára, beleértve egy ügyvezető igazgatói pozíció létrehozását / $ 196,000 / OSI-Baltimore / 2009

Az American Journalism Review cikkek sorozatának támogatása az amerikai újságírás válságával kapcsolatban, többek között a szövetségi ügynökségek és az állami kormányok, köztük a Maryland / 200,000 dollár / Stratégiai Lehetőségek Alap 2009

Természetesen nem maradhat ki a társadalmi igazságosság előmozdítása sem a sorból, úgy tűnik, “George bácsi” mindent támogat, ami nem keresztény vagy éppen baloldali jelleget hordoz.

A kiszivárogtatott információk között találtunk dokumentumot az Amerikai Haladásért Központról vagyis a KAP-ról, amelynek céljai között az iszlamofóbia kutatása és azon vezetők nyomonkövetése található, akik az iszlámellenes mozgalmak élén állnak, így Pamela Geller, Frank Gaffney, David Howoritz, Robert Spencer, Cliff Május, Liz Cheney. A KAP ezenkívül megvizsgálja a jobboldali média, a Tea Party mozgalom, a kiemelkedő politikusok, a szakértők és a konzervatív adományozók szerepét az anti-muszlim “hisztéria terjedésében”, majd stratégiát dolgoznak ki arra vonatkozóan, hogyan tudják ezt meggátolni a későbbiekben. Az antifasiszta mozgalmak támogatásán túl a Soros doksikban Hillary Clinton és Obama támogatásáról is részletesen lehet olvasni, igazi csemege egy Clinton beszéd jelentésben való megjelenése, amit vélhetően Soros rendelt meg busás összegért.

A mintegy 2500 dokumentum között a drogliberalizációra költött dollármilliók útját is nyomon lehet követni, csakúgy, mint a közösségi média menedzsereinek képzését.

(Jurák Kata, pestisracok.hu)

Húúú mi fog még itt kiderülni! – Feltárják Botka elmúlt 15 évének korrupciós ügyeit

Fircz Tamás elemzése – Gyökeres fordulat Csehországban