Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Fegyőr durván elszólta magát: „európai hálózat áll mögöttünk”

0 megjegyzések 10 megtekintés

Az európai parlamenti választáson meglepően jól szereplő Momentum elnöke, Fekete-Győr András lelkes sajtótájékoztatót tartott. Emlékeztetett rá, hogy a pártra 339 ezer ember szavazott, ami rekordnak számít, ennek köszönhetően a Momentum a Fidesz-KDNP és a Demokratikus Koalíció után a harmadik politikai erő Magyarországon.

Elmondása szerint beérett a kétéves munka, helyi szinten rengeteget dolgoztak. Felcsúton 6 százalék fölött teljesített a Momentum – dicsekedett a pártelnök, ugyanakkor leszögezte, hogy Orbán Viktort és a Nemzeti Együttműködés Rendszerét nem váltották le, erre 2022-ben nyílik legközelebb lehetőség. Ám még előtte, az önkormányzati választáson „nagyon-nagyon komoly pofonokat” lehet „bevinni a Fidesznek” – tette hozzá. Októberre a nagyobb városok mellett a kisebb településeket is meghódítanák.

A 30 éves Fegyőr arról is beszélt, hogy unokáikat (sic!) a Fidesz elüldözi Magyarországról. Azon dolgoznak, hogy a Momentum váljon az egészség, a tudás és a megélhetés pártjává. Céljuk elhitetni a választókkal, hogy az ő mozgalmuk jelenti a gyógyírt ezekre a problémákra.

A pártelnök a „politikai árváknak” is üzent: arra bátorította őket, hogy csatlakozzanak a Momentumhoz, amely csak a vasárnapi választás óta bő háromszáz taggal bővült.

„…egy országos és egy európai hálózat áll mögöttünk”

– fogalmazott elszólással is felérő módon a pártelnök.

(forrás:demokrata.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.