in

FAKE NEWS – Hazudik a Hír TV – nem az ELIOS beruházás miatt büntették meg az önkormányzatot!

Csak a szokásos álhírekMegalapozatlan és téves információkat tartalmaz a Hír TV összeállítása a váci ELIOS-beruházásról

Megalapozatlan és téves információkat tartalmaz a Hír TV összeállítása a váci ELIOS-beruházásról – közölte a település önkormányzata. Közleményükében azt írják, hogy nem az ELIOS projekt, hanem éppen a korábbi, Squallo miatt kellett támogatást visszafizetni. A Hír TV szerdán mutatott be “leleplező” riportot a váci közvilágítási projektről.

Azt állították, hogy az önkormányzat szinte új lámpatesteket is lecseréltetett az Eliosszal, ami a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumnak is szemet szúrt, egy éves levelezés után 20 millió forint támogatást vissza kellett fizetnie az önkormányzatnak. 

Több mint háromezer ledes utcai lámpát telepítettek Vácon 2015-ben úgy, hogy öt évvel korábban egy másik uniós projekttel már 441 lámpát lecseréltek. Ezekhez évekig nem lett volna szabad hozzányúlni, ám az Elios csaknem a felét lecserélte vagy átalakította a mindössze ötéves lámpáknak is hangzott el Simicska tévéjében.

Azt is állították, hogy az NFM a támogatás egy részét, kamatokkal együtt 20 millió forintot kér vissza. Fördős Attila, Vác fideszes polgármestere nem is vitatta a büntetés jogosságát, tavaly szeptemberben mindössze részletfizetést kért.

A váci városvezetés szerint ez nem igaz. A PestiSrácokhoz eljuttatott közleményük szerint a Vác városában lecserélt lámpatestekkel kapcsolatos, az ELIOS beruházásról szóló Hír TV összállítása, illetve annak nyomán készült írásos tudósítások is megalapozatlanok és téves információkat tartalmaznak.

Az állítások szerint „Fördős Attila polgármester nem is vitatta a büntetés jogosságát”, ezzel szemben a polgármester a 2010 előtti beruházás törvényellenességével kapcsolatban beszélt visszafizetési kötelezettségről, azaz a Squallo nevű beruházás hibái miatt kellett az önkormányzatnak a terheket vállalnia.
Tehát a már a korábbi, városvezetés által megkötött szerződés nyomán fedezett fel a hatóság a közvilágítási projektben szabálytalanságot, amely miatt 20 millió forint visszafizetési kötelezettsége származott a városnak. Ezt a kijelentést, információt, a testületi ülések jegyzőkönyve is alátámasztja – fogalmaznak. 

Hozzáteszik, hogy a Hír TV riportere a polgármester testületi ülésen tett kijelentését tévesen használta fel, ezzel a tények valódiságát megmásította. Az összeállítás így azt sugallja a közvélemény felé, hogy a mostani városvezetés és az ELIOS beruházás esetleges törvényellenessége miatt keletkezett a városnak felesleges kiadása.

Ehelyett, a korábbi, baloldali városvezetés feltehetően nem megfelelő alapossággal kötött szerződésének következményeit viseli a város. Ráadásul a korábbi Squallo beruházás során fordult elő, hogy nem a megfelelő helyre helyezték ki a lámpatesteket, amely csak később derült ki, emiatt korrigálni kellett a hibákat, ez újabb kiadást jelentett az önkormányzatnak.

A 2010 előtti városvezetés idején megkötött és nem megfelelően teljesített beruházás következményei miatt keletkező költségeket a sajtó úgy tüntette fel, mint ha az az ELIOS projekt hibáiból adódtak volna. Ez valótlan. Fördős Attila, polgármester szavai, amelyek a korábbi, Squallo beruházásra vonatkoztak, egy teljesen más, későbbi beruházáshoz társítva, a megfogalmazott szövegkörnyezetben hamis hírt közöl és torzítja a valóságot, ezzel rossz színben tünteti fel a városvezetést – fogalmaz a váci önkormányzat közleménye.

Vezető kép: Vác Hiradó

(forrás:pestisracok.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Extrém agyhalál – Nem vicc: Czeglédy Csaba indul a választásokon – Alakul a börtönkoalíció

Rablóprivatizátor sivalkodik a Hír Tv-ben – Felháborító cinizmus