BÁSTYA ELVTÁRS
Óriási sikert hozott Vona Gábor és Heller Ágnes „különös házassága” az év végére, néhány hónappal a jövő évi országgyűlési választás előtt. A Jobbik „hős és egyben mártír nemzetvezetője” az osztrák Die Pressében mondhatta el, hogy ő a „demokrácia utolsó bástyája” Magyarországon.
Ezt a nem mindennapi szerénységről tanúskodó kijelentést bizonyára nagyra értékelhették Vona új, balliberális szövetségesei, holnaptól hívhatják a Jobbik-elnököt akár Bástya elvtársnak is, hogy a szavak szintjén is teljes legyen a nagy, szerelmes összeborulás Orbán Viktor kormánya ellen.
Ehhez persze sok-sok felejtésre is szükség lesz majd. Elsőként például azt kell elfelejteni – amit a neves és tárgyilagos Die Presse az említett Vona-interjúból szintén kihagyott –, hogy nemrég Vona Gábor fennen hangoztatta magáról: ő nem demokrata, sőt, szinte kikérte magának ezt a jelzőt.
„Nem vagyunk kommunisták, nem vagyunk fasiszták, nem vagyunk nemzetiszocialisták, de demokraták sem vagyunk” – mondta pártja eszmeiségéről.
Kijelentette azt is, hogy a nyugati világot és a Magyarország többi politikai erejét is átható „materialista, ultraliberális” eszmeiséggel szemben „tűzzel-vassal” tiltani fogja az elhajlást és az „ellenségeinkkel való megalkuvást”.
Furcsa, meghasonlott állapot lehet tehát ma Vona Gábornak lenni. A néhány évvel ezelőtti pártelnök ugyanis ezek szerint tűzzel-vassal menne neki a Jobbik mai miniszterelnök-jelöltjének, amelyik bátran kokettál, sőt, össze is fogna a „materialista, ultraliberális” eszmeiséget képviselőkkel.
Eközben pedig a nemzeti radikálisok vezetőjéből egy identitását vesztő botránypárt elnökévé vált, aki arra sem képes, hogy ha szükségét érzi, az utcára vigye híveinek tízezreit.
Hívei ugyanis már egyre kevesebben vannak, a legfrissebb közvélemény-kutatások szerint a Jobbik a biztos pártválasztók körében alig éri el a tíz százalékot. Az emberek tudniillik már egyre kevésbé hisznek Vona Gábornak és annak, hogy képes lenne az országot vezetni. Ez, a szakértők szerint, többek között annak is köszönhető, hogy a Jobbik folyamatosan és önmagának is hazudik.
Vona például a Die Pressének azt lódította, hogy nála a múltban sem találnának rasszista megnyilvánulásokat, miközben nem is olyan rég kijelentette: szerinte mesterséges bűntudatkeltés, ha megemlékezünk a holokausztról.
Nem beszélve a párt élcsapatáról: Toroczkai László alelnökről, aki nemrég „megélhetési zsidónak” nevezte az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség vezetőjét; Gyöngyösi Mártonról, a párt külügyi kabinetjének vezetőjéről, aki nemzetbiztonsági kockázatnak tartotta a zsidókat vagy Kulcsár Gergelyről, a Jobbik-frakció tagjáról, aki beleköpött a holokauszt áldozatainak emléket állító Duna-parti cipőkbe.
A Die Presse messzelátójában talán ez csak egy törpe fény, de nyilvánvaló hazugságok sorát lehet feltárni Vona átalakulása mögött, ami miatt a korábbi Jobbik-szavazók teljesen összezavarodtak, a balliberálisok pedig hiteltelennek tartják a közeledést.
Tetőzi a bajt, hogy az Állami Számvevőszék szerint a Jobbikot Simicska Lajos tiltott módon finanszírozta, vagyis kiderült, hogy Vona metamorfózisa egy személyes bosszú által vezérelt oligarcha szándékainak köszönhető.
Ennek tudatában pedig Vona nem bástya, hanem inkább sötét ló Simicska sakktábláján, senki sem tudja, hogy mire számíthatunk valójában, ha esetleg hatalomra kerül. Ha viszont mégis bástya, akkor egy olyan ember mozgatja, aki a megfelelő számú támogató híján a választások után vélhetően nem lesz képes megtartani a sötét figuráit. Nem tehet majd mást az utolsó bástyájával sem, mint hogy feláldozza, miután „be”rosált.
(Haraszti Gyula, magyaridok.hu)
