AKI MINDENT TÖNKRETETT
Miután Gyurcsány Ferenc újra bejelentkezett a baloldal vezető szerepére, s miután újra megpróbálja elhitetni a magyar közvéleménnyel, hogy lesz ő még újra miniszterelnök e szép hazában, kénytelenek vagyunk ismét visszatérni arra, hogy „dicsőséges”, ötéves országlása 2004 és 2009 között mit is hozott az országnak.
Nos, elképesztő rombolást, amelynek egyes következményei nehezen feldolgozhatók – igaz, szerencsére elmondható, hogy mára nagyjából kikászálódtunk abból a mocsárból, amelybe belevezette az országot.
2009–2010-re Magyarország mélységes válságba süllyedt, amely egyszerre volt morális, politikai és gazdasági válság.
A főbűnös persze mit sem törődött a morális és politikai válsággal, ezekre legyintett, legfeljebb annyit mondott az állandósuló tüntetésekre, amelyeken az ő távozását követelték az emberek: „Majd megunják, hazamennek.” Az őszödi beszéde kapcsán mindvégig kitartott amellett, hogy ő egy őszinte és nagyívű beszédet mondott – állítólag azért nem félt a beszéd nyilvánosságra kerülésétől, mert valóban abban hitt, hogy ez a beszéd pozitívan fog hatni az emberekre…
A 2006. őszi brutális rendőri fellépésekkel kapcsolatban pedig – amelynek elrendelője, vagy legalábbis engedélyezője aligha lehetett más, mint ő maga – váltig azt hangoztatta (régi üzlettársával, Szilvásy Györggyel egyetemben), hogy a rendőrök indokoltan léptek fel a randalírozó csőcselékkel szemben. Számára és Szilvásy számára az aktív civil társadalom nem volt más, mint randalírozó csőcselék. Igaz, eszmetársuk, Havas Szófia az ’56-os forradalmi tömegeket, a pesti srácokat és nőket antiszemita, nyilas csőcseléknek nevezte, tehát volt honnan meríteni szellemi muníciót.
Gyurcsány tehát mind morális, mind politikai szempontból mosta kezeit ötéves ténykedésével kapcsolatban, ami magyarázható azzal, hogy sem a demokratikus normákhoz, sem az erkölcsi normákhoz nincs sem köze, sem érzéke a valahai szépreményű KISZ KB-vezetőnek. Ez persze óriási baj egy miniszterelnök esetében, ám legalább akkora gond, hogy a mai napig nem képes beismerni: a kormány gazdaságpolitikája válságba, s végül majdnem csődbe vitte az országot 2009–2010-re.
Gyurcsány mindig arra hivatkozott: 2004-től jó irányba indult el az ország, a felfelé ívelő folyamatot azonban egy külső szempont, méghozzá a 2008 őszén kirobbant pénzügyi világválság állította meg. Innentől kezdve váltak szükségessé a megszorítások, az IMF, a Világbank és az EU segítsége, a hitelfelvétel, s ekkortól adósodott el igazán az ország.
Gyurcsány tehát azt sugallta a közvélemény felé, hogy a kormánya neoliberális gazdaságpolitikájával semmi baj nem volt, s megkezdődött volna a felzárkózásunk, ha nem jön a fránya pénzügyi világválság.
Nos, mindezt gyökeresen cáfolja most két amerikai közgazdászprofesszor, akik új tudományos módszerekkel vizsgálták meg azt, hogy az egyes politikai vezetők milyen hatást gyakoroltak az adott ország GDP-jére, gazdasági növekedésére.
William Easterly, illetve Steven Pennings, a New York-i Egyetem tanárai mindenféle elfogultságot kerülve, objektív mérőszámokkal nézték meg azt, hogy egy-egy kormányfő teljesítménye hogyan hatott az országa fejlődésére.
Ennek alapján a volt magyar kormányfővel kapcsolatban arra az eredményre jutottak, hogy Gyurcsány Ferenc kormányzása évi 1-1,5 százalékkal rontotta a magyar gazdaság növekedését. Ezzel az őszödi beszédmondó elég rossz társaságba került, hiszen a kutatók listáján a volt kínai elnökkel, Mao Ce-tunggal, illetve az egykori kambodzsai véreskezű diktátorral, Pol Pottal együtt szerepel.
És ezt nem egy „elfogult” jobboldali elemző vagy politikus írja-mondja, hanem tudományos mérőszámok alapján amerikai professzorok.
A kutatásban – amelynek eredményeiről az online média számolt be – több adatbázisra is építettek, de három adatbázisból kettő is azt az eredményt hozta, hogy Gyurcsány Ferenc a gazdasági növekedésre nézve az egyik leginkább káros politikus a világon.
Az évente elvesztegetett 1-1,5 százalék óriási összeg, így nem véletlen, hogy a kétezres évek nagy részét számos közgazdász elveszett időszaknak tekinti a magyar gazdaság szempontjából.
Innen idézek: „Az eredményt a számítások azzal alapozzák meg, hogy figyelembe veszik a világpiaci árakat, a regionális üzleti ciklusokat és az egyedi országhatásokat is. Magyarul megnéznek számos külső tényezőt, például azt, hogy nem egy világgazdasági visszaesés okozta-e a vezető rossz bizonyítványát.
Így a listán szereplő politikusokat nem mentheti fel az, hogy a világgazdasági helyzet egyébként is rosszra fordult.
Sőt Magyarország esetében éppen egy nagyon kedvező külső környezet ellenére valósult meg egy jelentős eladósodás a fegyelmezetlen közpénzügyi politika miatt.
A súlyos gazdaságpolitikai hibáknak köszönhetően a lakosság devizaadóssága óriásira duzzadt, a jövedelmi egyenlőtlenségeket nem is említve.
Emiatt Magyarországot a világgazdasági válság már súlyosan legyengült gazdasági állapotban érte.” („Amerikai kutatók szerint a gyurcsányi gazdaságpolitika az egyik legkárosabb a világon” – Mandiner.hu.)
És éppen ez a legutóbbi mondat a legfontosabb: nem a pénzügyi és gazdasági világválság okozta a magyar gazdaság lejtmenetét, csődközeli állapotát, hanem a Gyurcsány-kormány saját, gyalázatosan rossz teljesítménye. Az a neoliberálisnak mondott gazdaságpolitika, amelynek alapelve a washingtoni konszenzus (1989) szerinti liberalizáció, privatizáció, dereguláció.
Ennek a szemléletnek az a lényege, hogy az államnak nem szabad beleszólnia a gazdaság, a piac dolgaiba, a magántulajdonra épülő szabadpiac megoldja az összes gondot, és átfogó jólétet teremt.
Ebből kiindulva a globális piaci mozgásokat nem korlátozhatják az államok (liberalizáció), az állami vagyont magánkézbe kell adni, beleértve ebbe a közszolgáltató cégeket is (privatizáció), és a piacokra vonatkozó állami szabályzókat le kell építeni (dereguláció).
Gyurcsány ezeket az alapelveket szolgalelkűen követte, ennek következményeként igyekezték privatizálni többek között az oktatást és az egészségügyet.
De ez még nem elég: e neoliberális gazdaságpolitika szerves része, hogy ha az államnak deficitje van, akkor soha nem a nagy magáncégeket adóztatják meg, hanem a lakosságot (bérbefagyasztás, adóemelés, nyugdíjak elvétele stb.), illetve külföldi hitelfelvételekkel eladósítják az országot.
E ponton fontos kiemelni és kétszer aláhúzni, hogy Gyurcsány nem 2008-tól, a világválság kirobbanásától kezdve vett fel külföldi hiteleket, hanem az eladósodás folyamata már 2004-től elkezdődött!
Álljanak itt ehhez az Eurostat hivatalos adatai. Magyarországnak a GDP-hez mért százalékos eladósodása a következőképpen alakult: 2001: 51,4, 2004: 58, 2005: 60, 2006: 64,1, 2007: 65 (!) százalék, s csak ezek után jött a világválság, ennek megfelelően 2008-ban 71, 2010-ben pedig 79,7 százalék lett az eladósodás mértéke a 2008-ban felvett egyszeri devizahitel hatására.
De tisztán látható, hogy 2004 és 2007 között – amikor még nyoma sem volt a válságnak! – a Gyurcsány-kormány évről évre egyre több hitelt vett fel.
Csak összevetésképpen, a lengyeleknek ezekben az években szinte stagnált az adósságmutatója (45-46 százalék körül), akárcsak a szlovákoknak (30 körül) és a cseheknek (28 százalék körül).
Vagyis, összegzésképpen: a Gyurcsány-kormány „önértékén”, függetlenül mindenféle külső hatástól nyújtott gyalázatos teljesítményt, s lökte az országot a szakadék szélére.
Ehhez jött hozzá a világválság, mint hab a tortán, amely ott és akkor megadta a kegyelemdöfést az országnak. Ebből a nagyon mély gödörből kellett 2010-től kikászálódnunk, s ez nagyszerűen sikerült az Orbán-kormánynak.
Kell még valamit mondanunk Gyurcsány Ferencről?
A szerző politológus
(Fricz Tamás, magyaridok.hu)
