in ,

A csicska Kész Zoltán közpénzből akart kampányoltatni a Veszprém-környéki önkormányzatoknál

Ha hallgattál volna…

Ha hallgattál volna… – szól a rövid, bölcs közmondás, amit Kész Zoltán veszprémi, baloldali pártok által támogatott független országgyűlési képviselőjelölt talán nem ismer. Így viszont csúnyán lebukott, hogy közpénzen, önkormányzati apparátussal szeretett volna magának kampányoltatni a kistelepüléseken. 

Tábori Ferenc, Hárskút polgármestere a minap sajtótájékoztatót tartott Veszprémben, ahol bejelentette, három éve olyan országgyűlési képviselője van a veszprémi térségnek, aki nem kíváncsi választókerülete településeire, pláne azok lakóira. Hárskúton, amely Veszprémtől mindössze 15 percnyi távolságra van, egyszer sem járt.

Tábori Ferenc, Hárskút polgármestere azt mondja, Kész Zoltán a megválasztása után másfél évvel azt sem tudta, van-e Hárskúton iskola – Fotó: veol.hu

Miközben Kész Zoltán azt mondja magáról, hogy folyamatosan látogatta a hozzá tartozó településeket és tartja a kapcsolatot a polgármesterekkel, az igazság a hárskúti polgármester szerint ennek az ellenkezője:

Kész a települések nagy részét nem látogatta az elmúlt három évben. Nem tartott fogadóórát és nem tartotta a kapcsolatot a polgármesterekkel. Megválasztása után fél évvel azt sem tudta, hogy van-e Hárskúton iskola. 

Tábori Ferenc szerint van olyan település ahol az elmúlt 28 évben Kész Zoltán volt az egyetlen egyéni országgyűlési képviselő, aki egyszer sem tartott fogadóórát. Van olyan polgármester is, aki elmondta, 3 év alatt egyszer járt nála Kész Zoltán, akkor sem azt kérdezte, hogy miben tudna segíteni.

A kritikákon felbuzdulva Kész klaviatúrát ragadott és Facebook oldalán hazugsággal vádolta meg a polgármester. Közölte, hogy bizony kétszer is megkereste Tábori Ferencet és az együttműködését kérte. Miben is? A botcsinálta politikus nyomatékul meg is osztotta bejegyzésében azt a két levelet, amelynek Hárskúton való terjesztését kérte, naná hogy önkormányzati apparátussal a településvezetőtől.

Mind a kettő levél gyakorlatilag Kész kampányanyaga. Az első egy nyilatkozat az önkormányzatiságról, amelyben egy egész A4-es oldalon azt a hazugságot habosítják, amit a kormány már több ízben cáfolt. E szerint a Fidesz a választások után meg fogja szüntetni a kistelepülési önálló önkormányzatokat. A második levél személyesen a polgármesternek szól, vélhetően a körzet összes polgármesterének kipostázta, hát Hárskútra is. Ebben a levélben örömmel értesíti a polgármestereket, hogy elkészült a képviselői eredményeket bemutató kiadványa. És megjegyzi:

Örömmel venném, ha a lap kézbesítésében ön vagy a munkatársai is részt szeretnének venni…

Azt is megjegyzi, hogy minden együttműködési szándékot, közös cselekvési szándékot nagyra értékel. Nyilván főleg azt, ha közpénzen, vagy önkéntes munkában kiszóratják a kampányújságát… A legszebb az egészben, hogy még a levelet is a fejléc tanúsága szerint az Országgyűlés Hivatalával készítette el és postáztatta ki az önkormányzatoknak. Nem csoda, hogy ekkora a kétségbeesés Kész háza táján és valami megoldást kell keresni a szóróanyag ingyen terjesztésére. Ahhoz képest, amilyen apparátussal és anyagi támogatással a hírek szerint három éve vágott neki az időközi választásnak, most igen csak kong a kassza.

Ugye emlékeznek? A Czeglédy-ügy egyik kulcsszereplője mondta el a PestiSrácok.hu-nak, hogy az iskolaszövetkezet hálózat által lenyúlt adóforintokból baloldali kampányokat fiananszíroztak az elmúlt húsz évben. A védett tanú konkrétan megnevezte Kész Zoltán időközi kampányát, amelyhez ingyen vagy jelképes összegért biztosították a plakátokat, szóróanyagokat, a Human Operator Zrt. apparátusát a telefonos kampányokhoz, aktivistának pedig a diákmunkásokat, zsebbe 1000 forintost órabérért, amiért szintén nem Kész fizetett, hanem Czeglédy.

Czeglédy Csaba Veszprémben, az időközi kampányban – Fotó: vehir.hu

Na ez az a tőke és háttér erő, ami a Czelégy-banda bukásával és elzárásával most hiányzik Kész Zoltán mögül. Így tehát érdemi és eredményes kampánymunka helyett ügyefogyott arroganciával ellenzéki jelölttársait fenyegeti, zsarolja, hogy lépjenek vissza a javára, vagy éppen Gulyás Mártonékat invitálja Veszprémbe, hogy itt is egy jót balhézzanak…

A végeredményt ismerjük… A belvárosi Fidesz iroda megrongálása, kővel fenyegetés…

Vezető kép: PS archív
(pestisracok.hu, Füssy Angéla)

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

A valódi Jobbikosok csak a Fideszre szavazhatnak

Halott MSZP-vezér plakátjával nosztalgiáznak Újpesten