in ,

A baloldal a terrort mindig jutalmazza – Az SZFE épületfoglalói is díjat kaptak, pont mint Gergényi 2006-ban

Ez ma a baloldal

Immár hivatalosan is kijelenthető: Niedermüller Péteréknél már nemcsak áramot lopnak, hanem zeneiskolát is.

 

Igazi balos tempó. Tekintsünk vissza arra, hogyan is jutalmazza a baloldal a terrort.

 

2006 – Gyurcsány és a szemkilövetés

A sztorit mindenki tudja, mármint nem a Gyurcsány féle „igazságbeszéd”-es narratívát, hanem a valódit.

És mi történt közvetlen a kardlapozás, szemkilövetés után? Kitüntették Gergényit, aki vezényelte a terrorista kórust.

 

2006. november 11, origo.hu:

Két kitüntetést is átvehetett Budapest napján Gergényi Péter. A fővárosi főkapitány elismerése ellen a Kossuth téri tüntetők egy csoportja tiltakozott a városházán, Kosztolányi Dénes fideszes képviselő pedig kivonult, amikor átadták a díjakat. Demszky Gábor beszéde a kampányidőszakot idézte, az 5-ös metrót is megígérte a kitüntetettek előtt.

„Mit üzen ennek a fiatalembernek?” – kérdezte Gonda László, a Kossuth téri tüntetők egyik vezetője Gergényi Péter budapesti rendőrkapitánytól, egy újságot mutatva fel a távozó főkapitánynak, amelyen egy, az október 23-i tüntetések során kilőtt szemű férfi volt látható. Gergényi csak annyit válaszolt: „Köszönöm szépen!” A főkapitány sietve távozott a városháza épületéből, de az utcán is várta néhány tiltakozó „Vipera díjat és szemüveget G.P.-nek” feliratú transzparenssel. Gergényi azonban rögtön szolgálati autójába ült és elhajtatott. – írta az origo.hu 2006-ban.

 

Jól meg lett jutalmazva a terror.

 

 

És mi történik most?

 

Magyar Civil Becsületrend kitüntetést kapott az SZFE

Radnóti Sándor a hatalom szélsőjobboldali eszméiről és a kormánymédia csahosairól beszélt, Németh Gábor pedig az emberi méltóság megőrzését emelte ki.
Az Ars Humanica Hungarica Társaság 2021-ben a SZFE Közösségének ítélte oda a Magyar Civil Becsületrend kitüntetést – tette közzé a Független Szabad Egyetem Facebook-oldala. Azt írják, az „SZFE Közössége” alatt értendők mindazok, „akik részt vettek és folyamatosan részt vesznek abban a civil mozgalomban, ami segítette megőrizni a polgári ellenállás méltóságának értékeit, és a nemzet hitét abban, hogy a szellem szabadsága hatalmilag nem béklyózható.” – írja a mandiner.hu

 


 

 

És hogy mi az azonos Gergényi és az SZFE-sek kitüntetésében? Minden! Az egyik fizikai terrort követett el, a másik félig (illegális, törvénytelen egyetemfoglalás) szintén terrorizált, de ők inkább szellemi terroristák.

És mit érdemelnek az ilyen terroristák? Jutalmat! Kitüntetést!

Gratulálunk a díjazottaknak! Büszkék lehetnek rá, hogy elvették 600 diák zeneiskoláját!

 

mindenszo.hu

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Elvettétek az iskolánkat, így üzentek Gyurcsány polgármesterének – fotók – Aláírásgyűjtés indult!

Rendkívüli: kétszámjegyű bővülés jöhet a második negyedévben – Videó – Bajban az ellenzék