Magyarország, a magyarság életében ez a három dátum sorsdöntő. Természetesen sok más évszámot is ideírhatnánk, sok más a magyarság életét, lehetőségeit évszázadokra meghatározó eseményről emlékezhetünk meg. Mégis, a 170 és 100 évvel ezelőtt történések, nem csak a kerek évfordulók miatt érdekesek, – igaz az évforduló mindig hordoz magában bizonyos szimbólumokat – hanem azért is, mert mindkét sorsfordító évben benne volt a független, önálló magyarság talpra állásának a lehetősége, egy erős sikeres Magyarország megteremtésének ideája.
1848 e tekintetben nem szorul magyarázatra. 1848-ban alakult meg az önálló magyar haderő, a mai Magyarország 1848-ból eredetezteti magát. Sőt, lényegében politikai rendszertől függetlenül, a kiegyezés után, minden hatalom fejet hajtott 48 emléke előtt, ha mással nem, hát azzal, hogy hagyták 48-49 talán legkarizmatikusabb vezetője, Kossuth földi maradványait itthon eltemetni.
1918 a nagy háború elvesztésének éve. Magyarország 1918 következményeként elvesztette területének kétharmadát, holott valójában Magyarország nem saját akaratából vett részt a háborúban. Magyarországnak nem volt saját érvényesülő akarata, Bécs döntött lényegében mindenről, még akkor is, ha ma áltörténészek az objektivitás nevében ezt megkérdőjelezik.
Mégis, 1918-ban még ott volt a lehetőség, a napok alatt szétomló Habsburg birodalom romjai alól a magyarság önállóan kászálódott ki. Akkor is, ha egy téves nagyhatalmi döntés – és a kommün – eredményeként óriási veszteségekkel, népessége és területe jelentős részének elvesztésével kapta vissza évszázadok óta kérdőjeles szuverenitását.
2018-ban a magyarság önálló, politikailag erős, gazdaságilag stabil, – bár világviszonylatban jelentéktelen – katonailag teljesen jelentéktelen állam. A stabil és erős politika, név szerint Orbán Viktor világviszonylatban is kiemelkedő teljesítményt nyújtott. A hatalmon lévő magyar politika megértette és gyakorlattá tett az ország állampolgárai többsége által megfogalmazott vagy csak érzett igényeket. Ez a modern demokráciák és diktatúrák történetében ritka, sőt bizonyos értelemben egyedi jelenség.
1943-ban egy Evans-Pritchard nevű angol szociológus megjelentette a Nuerek című korszakalkotó munkáját. A szerző több éven keresztül tanulmányozta az egyik utolsó állam nélküli társadalom, a Nuerek életét és sok más mellett arra jutott, hogy a nuer társadalmat a csoportok közötti konfliktusok tartják egyben, bármennyire ellentmondásosnak tűnik is ez a megállapítás.
Evans-Pritchard megfigyelése annyira helytállónak bizonyult, hogy munkája eredményeként egy új tudományág jött létre, amit jobb híján politikai antropológiának neveznek. A politológia a jelenséget kiegészítő oppozíciós rendszernek nevezte el és a különböző szerzők azóta is azt bizonygatják, hogy a modern demokrácia, a modern állam már nem ilyen, ezek a társadalmak már sokkal összetettebb és magasabb értékrendszer mentén szerveződnek. Pedig nem.
A ma társadalmai, a politika, az államközi és szövetségi viszonyok, az üzleti élet, de még a kultúra is pontosan ugyanazon erő mentén szerveződik, mint a nuerek szarvasmarhatartó népe. A ma modern társadalmai ugyanúgy a konfliktus okozta csoportképzés miatt léteznek.
Amikor még kormánypárti körökből is fanyalgó megjegyzéseket, viccesnek szánt félmondatokat hallok a Soros-kampány túlzásai miatt, akkor mindig elgondolkodom, hogy vajon ezek az emberek mennyit értenek ebből a világból. És kénytelen vagyok megállapítani nagy tudású, műveltségű és tapasztalatú emberekről, hogy semmit.
Hogy ott tartanak, sokszor jóindulatú és jobboldali értékrendű emberek, hogy valahol a lelkük mélyén a világbékét, a befogadó társadalmat, a liberális demokrácia elméleti értékeit, melyeket elméleti szinten kétségtelenül nehéz kikezdeni, tartják irányadónak. Ezeket az elméleti szinten könnyen elfogadható értékeket a gyakorlat egyetlen eseménye elemeikre zúzza. Egyetlen százmilliós bevándorlóhullám, Soros György egyetlen bankcsődöket és a nemzeti valutát meggyengítő akciója, egyetlen polgárháborút gerjesztő nagyhatalmi politikai játszma valósággá teszi, hogy a túlhaladottnak tűnő kiegészítő oppozíciós rendszer a valóság.
Társadalmainkat és államainkat, az emberiséget a konfliktusok tartják egyben, egyének, kisebb és nagyobb csoportok, gazdasági és politikai közösségek, államok, szövetségi rendszerek működtető ereje a konfliktus. Konfliktusra épülő társadalmak nélkül az emberiség pillanatnyilag működésképtelen.
Természetesen távol álljon tőlem, hogy ezt értéknek állítsam be. Hogy valamiféle túl rosszon és jón jellegű nietzschei alapú kataklizmát éltessek. De az a politika, mely ezt nem ismeri fel, nem eszerint cselekszik és nem eszerint kommunikál, az képtelen az emberek érdekében tevékenykedni. Minden a politikai cselekvés szintjére emelt ködös ideológia, mely a világbékét, az új emberiséget, a multikulturális, befogadó társadalmat, vagy az ember meghaladását, az übermensch elérését tűzte ki célul végtelen szenvedést, milliók, sőt milliárdok éhezését, kínját, pusztulását és soha nem látott háborúkat hozott.
Minden nagy világégést hozó diktatúra a békét igyekszik megteremteni.
A mai magyar hatalom lévő politika legnagyobb eredménye – sok más között -, hogy megértette ezt.
2018-ban az dől el, hogy ez a felismerés továbbra is érvényesülni tudjon, hogy tovább folyjék a gazdaság megerősítése, a magyar tőkések helyzetbe hozása és újak felemelkedése, hogy végre elinduljon a hadiipar és a hadsereg fejlesztése, hogy Magyarország képes legyen helytállni abban a világban, melyet kétség kívül a kiegészítő oppozíciós rendszer mozgat egyre több hatalmi központtal.
Ezért kell harmadszor is kétharmad.
(forrás:magyarforum.hu)
