Támogatás
szombat, április 19, 2025
Támogatás
Támogatás

Zavar az erőben – A román Fegyőr kommunikációja teljesen összeomlott

0 megjegyzések 4 megtekintés

Mivel nem parlamenti párt az olimpiagyilkos, sportból felmentettek gyülekezete, ezért grafomán ősbaromságaikat a közösségi médiában osztják, amit jól meghirdetnek abból a pénzből, amit külföldről a Globalogazdi utal nekik. Konkrétan annyi pénzt kaptak, hogy a semmiből lettek pár év alatt egy 10%-os párt. 

Természetesen a sok pénz, amit el lehet cseszni hirdetésre, nem jelenti rögtön a sikert, hiszen baromságokra is el lehet költeni azt a töménytelen hirdetési pénzt.

A szerencsétlen ötletek és képtelenségek egyik legjobb példája maga a magyar Conchita, a románpárti, rendőröket füstgránáttal dobáló, hírportál szerkesztőségekbe betörő és fenyegetőző Fegyőr Bandika. Olyan elképesztő kreténségeket képes megosztani (pl. 100 ezer forint minden oltakozónak) a mi Bandink, hogy már a saját követő is beszólnak neki. A beszólás pedig rendszeressé vált, szinte nincs olyan nap, hogy ne szólnának be neki minden egyes posztja alatt, sorozatosan.

A nagy Momentum lufi kezd kipukkadni, kiderül, hogy ez a párt valójában semmi, csak pénz, amit kapnak külföldről, no meg utasítások halmaza, amit szintén a Globalogazditól kapnak.

Reméljük mihamarabb teljesen kipukkan az a Nyomentumos lufi, mielőtt még túl nagyra fújjuk és nagy károkat okoz.

 

 

mindenszo.hu

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.