in

Végre! – Megalakult az új Országgyűlés

MEGALAKULT AZ ÚJ ORSZÁGGYŰLÉS

Letették esküjüket az országgyűlési képviselők kedden, ezzel megalakult az új parlament.

 A képviselők a történelmi zászlók előtt tettek esküt. A Demokratikus Koalíció képviselői – akik csak az eskütétel idejére jelentek meg az ülésteremben, azt követően azonnal távoztak is – azzal egészítették ki a hivatalos esküszöveget, hogy minden törekvésükkel azon lesznek, hogy „helyreállítsák a köztársaságot”, és új demokratikus alkotmányt adjanak a hazának. Az LMP-s Hadházy Ákos nem vett részt az eskütételen.

Fotó: fidesz.hu

Ezt megelőzően az Országgyűlés korelnökéből – aki a legidősebb képviselő, a 82 éves, fideszes Turi-Kovács Béla – és a korjegyzőkből – vagyis a legfiatalabb képviselőkből – álló testület jelentést tett a mandátumvizsgálat eredményéről, amely mindenki megbízólevelét szabályszerűnek találta. Ezután a parlament – 189 igen szavazattal, egyhangúlag – igazolta a képviselők és a nemzetiségi szószólók mandátumát.

A parlamentnek ezúttal is 199 képviselő a tagja, a Ház munkájában további 12 szószóló vesz részt.
Turi-Kovács Béla bejelentette a kormány megbízatásának megszűnését. Innentől – az alaptörvény értelmében – a kabinet ügyvezető kormányként gyakorolja hatáskörét, nemzetközi szerződés kötelező hatályát nem ismerheti el, rendeletet csak törvény felhatalmazása alapján, halaszthatatlan esetben alkothat.

Összeférhetetlenséget Fülöp Erik (Jobbik, Tiszavasvári polgármestere), Gémesi György (LMP, Gödöllő polgármestere), Hajdu László (DK, a XV. kerület polgármestere), Janiczak Dávid (Jobbik, Ózd polgármestere), Karácsony Gergely (Párbeszéd, a XIV. kerület polgármestere), továbbá Simani Silva örmény nemzetiségi szószóló jelentett, ők az összeférhetetlenség megszüntetéséig nem gyakorolhatják megbízatásukból eredő jogaikat és javadalmazásra sem jogosultak.

Az új Országgyűlés első döntése – a napirend elfogadásán túlmenően – a választási szervek beszámolóinak elfogadása volt. A parlament a Nemzeti Választási Bizottság elnökének beszámolóját 134 igen és 45 nem szavazattal, a Nemzeti Választási Iroda elnökének beszámolóját 134 igen és 51 nem szavazattal fogadta el. Nemmel az ellenzéki képviselők szavaztak.

Az elnöklő Turi-Kovács Béla bejelentette, hogy a pártok megalakították a képviselőcsoportjukat.
E szerint a Fidesz 117 fős frakcióját Kocsis Máté, a Jobbik 26 fős képviselőcsoportját Gyöngyösi Márton, a KDNP 16 fős frakcióját Harrach Péter, az MSZP 15 fős frakcióját Tóth Bertalan, a Demokratikus Koalíció 9 fős képviselőcsoportját Gyurcsány Ferenc, az LMP 9 fős frakcióját Szél Bernadett, a Párbeszéd 5 fős frakcióját pedig Szabó Tímea vezeti.

A Ház az Országgyűlés elnökének megválasztásával folytatta munkáját, a titkos szavazás idejére ismét szünetet rendeltek el. Egyedüli jelöltként Kövér Lászlót választották házelnökké az új Országgyűlés alakuló ülésének tagjai kedden, titkos szavazással. Érvényes szavazatot 179 képviselő adott le – ismertette Turi-Kovács Béla korelnök -, közülük 143-an szavaztak igennel, 35-en nemmel, míg egy voksoló tartózkodott. Kövér László megválasztását követően esküt tett a Ház előtt.

A Ház az Országgyűlés alelnökévé választotta Jakab István és Lezsák Sándor fideszes képviselőket, Latorcai János kereszténydemokrata, Schneider Tamás jobbikos, valamint Hiller István szocialista képviselőt. Hende Csaba lett a törvényalkotásért felelős alelnök, aki ezzel a törvényalkotási bizottság elnökjelöltjévé vált.
A Ház jegyzője lett a Fidesz padsoraiból Bodó Sándor, Gelencsér Attila, Szűcs Lajos, Tiba István, a KDNP-ből Földi László és Móring József Attila, a Jobbikból Szávay István és Szilágyi György, az MSZP soraiból Hiszékeny Dezső, Szabó Sándor és Varga László, a Párbeszéd tagjai közül Tordai Bence, míg a DK frakciójából Arató Gergely.

A képviselőcsoportok megalakulásával és az Országgyűlés tisztségviselőinek megválasztásával megalakult a Házbizottság is, amelynek tagjai: Kövér László házelnök, Jakab István, Lezsák Sándor, Latorcai János, Sneider Tamás és Hiller István alelnökök, Hende Csaba törvényalkotásért felelős alelnök, valamint Kocsis Máté a Fidesz, Harrach Péter a KDNP, Gyöngyösi Márton a Jobbik, Tóth Bertalan az MSZP, Gyurcsány Ferenc a DK, Szél Bernadett az LMP és Szabó Tímea, a Párbeszéd frakcióvezetője.

Turi-Kovács Béla az ülés vezetését átadta Kövér Lászlónak. Kövér László a székfoglalója után húszperces szünetet rendelt el, amely alatt a Házbizottság ülésezett és meghallgatta Mátrai Márta háznagyjelöltet. Az Országgyűlés 174 igen szavazattal az Országgyűlés háznagyának választotta Mátrai Márta fideszes képviselőt. Megválasztásával a házbizottság létszáma teljessé vált.

A képviselők 183 igen szavazattal elfogadták az Országgyűlés bizottságainak létrehozásáról, tisztségviselőinek és tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozati javaslatot. A parlament az előző ciklussal azonos bizottsági struktúrában folytatja munkáját: 15 állandó bizottság működik, ebből 10-nek a kormánypártok, 5-nek az ellenzék adja az elnökét. A törvényalkotási bizottság elnökének 181 igen szavazattal, egy tartózkodás mellett Hende Csabát (Fidesz) választották. A bizottsági tagokat is megválasztották, de a honvédelmi és rendészeti, a nemzetbiztonsági és a külügyi bizottságnak csak azon tagjait választották meg, akik nemzetbiztonsági ellenőrzése már megtörtént.

Kövér László az Országgyűlés következő ülését csütörtök 14 óra 30 percre hívta össze. Az alakuló ülés végén a képviselők elénekelték a Szózatot.

(MTI-fidesz.hu)

 

(forrás:www.fidesz.hu)

Rövid nyílt levél Zimon Andrásnak, aki meggyalázta Apáti Bence elhunyt édesapját

Nem stadion – Több milliárd forintot tolnak az egészségügybe