in , ,

Varga Mihály nekiment a büdösszájú Tordai Bencének: van-e olyan ember, aki egy új iskola megépítésének sem tud örülni?

„A helyes válasz: igen, Tordai Bence az!” – tette hozzá a pénzügyminiszter.

 

 

Varga Mihály közösségi oldalán reagált Tordai Bence korábbi írására, amelyben a Párbeszéd képviselője az iskolakezdést firtatta, a pénzügyminiszter által átadott új, Völgy utcai iskola kapcsán.

„A miniszter, jó fideszes szokás szerint hazudozott egy csomót arról, hogy minden nagyszerű, miközben a valóságban

megalázó bérekért, súlyos létszámhiány mellett arra kényszerülnek a tanárok, hogy silány, torz szemléletű tankönyvekből tanítsanak

a két világháború közti időket idéző pedagógiai elvek szerint” – írta Tordai.

A párbeszédes képviselő bejegyzését Varga Mihály nem hagyta szó nélkül. „Van-e olyan ember, aki egy új iskola megépítésének sem tud örülni?” – tette fel a kérdést a pénzügyminiszter, majd válaszolt is rá: „A helyes válasz: igen, Tordai Bence az!”.

Varga azt is megjegyezte, hogy az átadó ünnepségen Tordai szövetségese és párttársa is ott volt: a II. kerület MSZP-s polgármestere és párbeszédes alpolgármestere is részt vett az eseményen – „ennek oka többek között az is lehet, hogy büszkék a városrész színes és gazdag oktatási rendszerére”.

Adódik a kérdés: Tordai mindezek ellenére miért használja még az iskolát is politikai hangulatkeltésre?

– zárta bejegyzését Varga Mihály.

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hoppácska! Félmillió embernek nem kell jövőre jövedelemadót fizetnie

Megint hazudott a főpolgármester: mégsem vétózta meg az atlétikai vb-t a főváros, Palkovics szerint „kapálóznak” Karácsonyék