Támogatás
hétfő, május 5, 2025
Támogatás
Támogatás

Utolsó leheletéig magyar – 20 éve hunyt el Wass Albert

0 megjegyzések 27 megtekintés

Napra pontosan két évtizeddel ezelőtt lett öngyilkos floridai otthonában gróf szentegyedi és cegei Wass Albert. Az erdélyi író már az 1930-as évektől aktívan alkotott, első, 1934-ben megjelent regénye, a Farkasverem okán 1940-ben elnyerte a Baumgarten-díjat, és II. világháború utáni emigrációja idején is folyamatosan alkotott.

Értékelése eltérő, a szakemberek elsősorban korai műveit értékelik, az olvasók azonban három 1945 utáni regényét is beszavazták az 50 legjobb magyar regény közé 2005-ben. Az azonban tagadhatatlan, hogy ikonikussá vált: kérlelhetetlen magyarsága, Erdély szeretete és a román elnyomással soha meg nem békélés jellemezte.

Mindezt minden bizonnyal a románok is érzékelték: a világháború után távollétében halálra ítélték – állítólag gyilkosságokra bujtott fel, azonban a kutatások inkább ártatlanságát erősítik: valószínűleg a falubeliek a grófi család felosztott birtokát akarták megtartani. Ennek ellenére azóta is háborús bűnösként emlegetik azok, akik nem kedvelik.

Azonban egy olvasók között elterjedt legenda sem igaz: ugyanis nem azért lett öngyilkos 1998. február 17-én, mert nem kapta a magyar állampolgárságot. Mint kiderült, 1997-ben 1908 és 1940 után harmadjára is magyar állampolgár lett. Így azonban elmondható,

úgy halt meg, ahogy született: szívében és egyben hivatalosan is magyarként.

 

(forrás:kulturvilag.blogstar.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.