in ,

UPSZ – Gyurcsány főtitkosszolgája tudott a Gyárfásra terhelő hangfelvételről

Már a 2008-as Portik-Laborc találkozón is elhangzott, hogy létezik egy titkos hangfelvétel, amely lebuktathatja a Fenyő-gyilkosság megbízóját

Már a 2008-as Portik-Laborc találkozón is elhangzott, hogy létezik egy titkos hangfelvétel, amely lebuktathatja a Fenyő-gyilkosság megbízóját, aki az MSZP-kormányok alatt a „legfelsőbb szinten mindig tabu lett” – írta meg a PestiSrácok.hu. Erről Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetője beszélt Laborc Sándornak, a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) volt főigazgatójának.

A felvélel bizonyíték Gyárfás Tamás ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy közvetlenül ő adott utasítást Fenyő János médiavállalkozó meggyilkolására 1998-ban.

Sajtóhírek szerint ez a hangfelvétel megegyezik azzal, amivel a gyanú szerint Rohác testvérének köre megpróbálta megzsarolni korábban Gyárfást”– írta meg a hírportál.

Néhány hétel ezelőtt elfogták Jozef Rohác korábbi bűntársát, Imrich K-t, és azzal gyanúsították meg, hogy ő zsarolta meg Gyárfás Tamást. Járt nála a szlovák bűnöző.

 

Budapest, 2018. április 17. Gyárfás Tamás médiavállalkozó, a Magyar Úszó Szövetség volt vezetője takarja arcát a gépkocsi hátsó ülésén a Nemzeti Nyomozó Iroda Aradi utcai épületénél 2018. április 17-én     (Forrás: MTI/Mihádák Zoltán)

„Ez pontosan úgy történt, hogy a szlovákiai férfi előzetes egyeztetés után a lakásán kereste fel Gyárfást, majd ‘egy fenyegető tartalmú írásos anyagot adott át neki’. A férfi anélkül, hogy megbízóját megnevezte volna, közölte Gyárfással, hogy később még jelentkezni fog a követelésekkel, ám „elutasítás esetén tragédia fog bekövetkezni”.

Később az ex-úszóelnök postaládájába egy olyan ‘küldeményt’ dobtak, ‘ami megerősítette az előzetes fenyegetést’. Az ügyben – miután Gyárfás Tamás a hatósághoz fordult – tavaly novemberben a rendőrség zsarolás megalapozott gyanúja miatt indított eljárást az azóta már szabadlábon védekező Imrich K. ellen” – olvasható a portálon.

A volt titkosszolgálati vezér tud a felvételről

Vajtó Lajos, a Nemzeti Lóverseny Kft. korábbi vezetője, a tíz évvel ezelőtti Portik-Laborc találkozó szervezője azt mondta a többiek, hogy ő azonnal tudta, hogy csakis Gyárfás Tamás adhatta ki a parancsot a gyilkosságra. Úgy fogalmazott, abban a pillanatban, ahogy a rádió bemondta, hogy a Margit utcánál mi történt, ő volt az első ember Magyarországon, aki megnevezte „a producert”. Fenyő ugyanis halála előtt két nappal Vajtónak beszélt arról, hogy elfajult az ellenségeskedés közte és Gyárfás Tamás között. Ezután olyan dokumetumokat mutatott, amit meg akart szellőztetni a médiában.

Laborc Sándor (egykori NBH-főnök)    Forrás: MTI/Kollányi Péter

„Vajtó arra is utalt a találkozón, hogy létezik olyan hangfelvétel, ami önmagáért beszél. Ennek ellenére a megbízó személye legfelsőbb, magasabb szinten mindig tabu lett. Laborc erre megjegyezte, hogy persze lehet bizonyos mértékig tabu, de, hátha egyértelműek a bizonyítékok, akkor nem lehet védeni, akárki is az” – írta meg a Pesti Srácok.

A hírportál szerint az a felvétel, amelyről Vajtó beszélt, nem lehet az, ami a legfőbb bizonyíték Gyárfás Tamás ellen, hiszen a találkozón ott ült a felvétel készítője, Portik Tamás Laborc jobbkezével, Glemba Zoltán egykori III/III-as ügynökkel együtt.

A Pesti Srácok szerint elképzelhető, hogy van még egy felvétel, de ha nincs, akkor ez az, ami bizonyítja, hogy a baloldalnál jól fekvő Gyárfás Tamás ölethette meg Fenyő Jánost. Laborc Sándor pedig tudott róla és semmit sem tett azért, hogy a gyilkosság feltételezett megrendelője megkapja a büntetését.
(origo.hu)

Rogán: Ágyú­tűz fog zú­dulni ránk, de a be­ván­dor­lás kér­dé­sé­ben nem hát­rá­lunk meg

Dupla ön-tökönrúgással készül a Jobbik a pártszakadásra