Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Tusk: senki nem sajátíthatja ki a lengyel hazafiságot

a
0 komment 0 megtekintés

Donald Tusk, az Európai Tanács európaiunionizált lengyel elnöke, volt lengyel miniszterelnök, is megjelent a lengyel függetlenségről Varsóban szombaton tartott megemlékezésen.

 

 

Donald Tusk, az Európai Tanács európaiunionizált lengyel elnöke, volt lengyel miniszterelnök, megjelent a lengyel függetlenségről Varsóban szombaton tartott megemlékezésen, jelenti az Euobserver nevű brüsszeli uniós szakportál, már az első mondatban hozzátéve, hogy azt egy olyan felvonulás zavarta meg, amelyen részt vettek „neonácik” és a fehérek felsőbbrendűségét hirdetők.

A gyülekezés előtt Tusk elmondta újságíróknak, hogy Lengyelország 1918-as függetlenségi napja „minden lengyelnek és nem csak egy pártnak az ünnepe”. Hogy ezt ki vonta kétségbe, arról a Tusk-barát cikk elfelejt beszámolni.

Tusk a biztonság kedvéért így ismételte meg mondókáját: „Lengyelországban egyetlen politikusnak se volt és nincs is monopóliuma a hazafiságot illetően”. A cikk arra sem szolgáltat legalább egy példát, hogy ennek mondta volna valaki az ellenkezőjét. De azt leszögezi: Tusk nyilatkozatai a kormányzó konzervatív és „nacionalista” Jog és Igazságosság (PiS) párt ellen irányultak.

Az írás ezután felsorolja a 2015-ben megválasztott lengyel kormány „bűneit” (média, bíróságok, stb.), majd azt írja, a PiS-nek Brüsszellel való összeütközését részben Beata Szydlo miniszterelnök (a cikk szerint „pártelnök”) és Jaroslaw Kaczynski, a kormányzó párt elnöke vezeti.

A párt nacionalizmust szít és előmozdítja a „fehér római katolikus azonosságot, a menekülteket ketyegő időzített bombáknak” nevezve. Írja az a lap, amelynek semmi baja nem lenne akkor, ha egy miniszterelnök a transzgender azonosságtalanságot mozdítaná elő.

Reuters

Mindez segített abban, hogy szombaton – a rendőrség szerint hatvanezren – meneteltek a függetlenséget támogatva és közben „rasszista és nacionalista szlogeneket hangoztattak”. Hogy miért nacionalista és rasszista szlogen az, ha az emlékmenet a lengyel nép jelenlegi összetételét meg akarja őrizni, mint ahogyan azt Japántól kezdve Szaúd-Arábián át Izraelig természetes, nem egészen érthető.

Majd ez a meghökkentő mondat következik minden, erőszakra utaló szó nélkül: „A korábbi menetekről azt mondják, békésebbek voltak”. Holott sem ez, sem más, e megemlékező menetről szóló hírforrás egyetlen erőszakos mozzanatot nem tudott felmutatni. Ami nyilván fájó pont az olyan médiumoknak, amelyeknek égető, borogató, romboló, verekedő antifák erőszakos tüntetéseikről kell „tompított módon” írniuk.

De az Eurobserver a következő bekezdésben már leírja, mi volt e szörnyű békétlenség Varsóban: „Viszont szombaton az emberek molinókat vittek, amelyek az Associated Press jelentése szerint tartalmaztak olyan szlogeneket, mint „A testvéri nemzetek fehér Európája”. Micsoda agresszivitás: testvéri nemzetek! Vagy fehér Európa!

A cikk szerint a CNN felfigyelt egy másik molinóra, amelyen ez állt: „Imádkozz egy iszlám holokausztért!”, míg emberek skandálták: „Katolikus és nem világi Lengyelországot!”, valamint „Halál a haza ellenségeire!”

Anélkül, hogy rosszindulatúak lennénk, megjegyzendő: egyrészt nem tudható, vajon nem „nacionalista” köntösbe bújt antifák vittek-e egynéhány feliratot a szombati varsói menetben éppen úgy, mint kiderült: Kern osztrák szocialista kancellár kampánybandája hamisított antiszemita Facebook oldalt Sebastian Kurz rajongói nevében, másrészt pedig tegyük hozzá: egy „Allahu Akbár! Bumm-bumm” világra reagálva talán tolerálható egy muzulmán bőrt még selyemmel sem inzultáló felvonulás egy-két sértő felirata.

Ami sokkal elviselhetőbb, mint egy szaúdi strandon a magáról megfeledkezve, bikiniben napozó ottani nyugat-európai vagy amerikai fehér hölgy tömlöcbe szállítása a vallási rendőrség kíséretében, amin az Euobserver és önostorozó médiatársai eddig még nem igen háborodtak fel.

(Lovas István, magyaridok.hu)

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.