Heller Ágnes: Orbán egy irracionális gonosz zsarnok

 

Rokonszenves bennfenteskedéssel indított Kardos András esztéta a Heller Ágnes filozófussal folytatott politikai pódiumbeszélgetés elején: jelezte a közönség számára, hogy noha egyedülálló élményben lesz részük, a legokosabb, a legfelkészültebb, maga a mindentudás egyeteme érkezett meg a Spinoza Házba, aki még látta Sztálint mosolyogni, de mégse engedi, hogy professzor asszonynak szólítsák.

A beszélgetés maga persze nem sokban különbözött attól, mintha egy 168 Óra publicisztika vitázna a Népszava hétvégi mellékletével. Az öregek és a maroknyi középkorú összejöttek meghallgatni, amit eddig is ugyanígy gondoltak. Elvégre Heller Ágnes sem fiatal már, egyre kevesebb lehetőség lesz, hogy a törzs javasasszonyától közvetlenül hallják oral history formájában az élethez szükséges bölcsességet.

VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ, AMBRÓZY ÁRON – PestiSrácok.hu

A Spinoza Ház ugyanakkor mégiscsak egy bástya a balliberális területvédelemben, a Budai Liberális Klub befogadóképességénél jóval kevesebb, három tucatnyi érdeklődő hallgatta ugyanazokat a közhelyeket, amelyeket drágaBolgárúr szokott délutánonként megosztani a Klubrádió adáskörzetében tartózkodó ellenzékiekkel. Hogy mégis miért jöttek össze, miért lélegezték be a Spinoza stúdiószínházának fülledt levegőjét, arra a trauma-kibeszélés a helyes megfejtés. Mert hiába a balliberális értelmiség minden igyekezete, hiába a sok-sok vezércikk és tanulmány az ÉS-ben, továbbra is Orbánnak hívják a miniszterelnököt. Egyszerűen jó olyanok mellett ülni, akik hasonlóképpen rosszul érzik magukat életük minden percében, mert egy általuk utált politikus áll Magyarország élén.

FIKCIÓS HALÁNTÉKDÜBÖRGÉS

Előre borítékolható menetrend szerint, a törzsi kötelékeket erősítő kuncogások futottak végig a közönségen Bencsik András, az ÁSZ, esetleg Trump említésére. Az egésznek volt egy olyan egybekovácsoló, baráti hangulata, mint az átkosbeli Szabad Nép félóráknak, sőt tulajdonképpen az egész pontosan olyan volt. A résztvevők akkurátusan felmondták az utóbbi két-három hét ballib publicisztikáinak főbb állításait, vagyis a leírtakat és a tényeket néha meglepő slendriánsággal kezelve vádbeszédeket állítottak össze, mint amikor Maoék egy rövid, erőgyűjtő pihenőre megálltak a Nagy Menetelés során, és gyakoroltak.

Megdöbbentő, de valahol megnyugtató is, hogy változatlanul nem próbálják megérteni mások gondolatait, a zsarnok szerintük ad hoc módon talál ki bármit, amit aztán az alattvalói végrehajtanak. Pedig Kardos András részéről mégiscsak felmerült az igény az ellenoldal motivációinak megértésére, de Heller gyorsan ledorongolta, és végül abban maradtak, hogy Orbán lényegében irracionális és követhetetlenül hülye, illetve egy gonosz zsarnok. A focistáink is mondhatnák ezt egy-egy andorrai vagy luxemburgi vereség után az ellenfélre, de ezt azért ők se nagyon merik megkockáztatni a szurkolók előtt, mert sejtik, hogy kabátokkal agyoncsapkodnák őket. A Spinozában viszont efféle veszély nem fenyegetett. Azok a hívek, akiknek ilyen-olyan okokból nincs hova menniük a baloldalról, továbbra is angyali türelemmel szemlélik, ahogy minden összedől körülöttük.

A MINŐSÉGI ŐRJÖNGÉST MEG IS KELL FIZETNI

Az viszont mégiscsak illetlen dolog, hogy ezért fejenként 2000 forintot gomboltak le a gyülekezetről. Mi hajlunk rá, hogy megért ez ennyit, hiszen alapvetően jól szórakoztunk (ha nem is úgy, ahogy a szervezők szándékolták), az viszont eléggé porszívóügynöki mentalitást tükröz, hogy a baloldal végóráiban a baloldal végóráit okozó dinoszauruszok még ki is fizettetik a hívekkel annak végighallgatását, hogy a baloldal végóráiról valaki más tehet. Ebbe az emeltdíjas magatartásba tökéletesen passzolt az a vitatható hasznosságú államelméleti meglátás, hogy a stabilitás rossz, mert a zsarnokság mindig stabil, a bizonytalanság viszont jó, mert az a demokrácia velejárója.

A demokráciával amúgy is fura viszonyt ápol mostanság a haladó baloldal, hiszen ha néha-néha nekik tetsző eredmény jön ki, akkor az jó, ha viszont nem, akkor aránytalan a választási rendszer, ráadásul a nép is ostoba. Kiderült például, hogy Márki-Zay Péter valószínűleg nyerni fog Hódmezővásárhelyen, ami Heller Ágnes szerint modell lehet az áprilisi választásra is. Mondjuk ő újabban akkor sem lenne csalódott, ha a tapolcai választás lenne a modell, mert akkor a Jobbik nyerné a választást, ha viszont a fideszes jelöltek által megnyert időközi választások lesznek a modellek, akkor mégiscsak folytatódik a szomorú zsarnokság.

„ZSARNOKSÁG VAN! OLVASSÁK EL A HVG-BEN!”

A Stop Soros törvénytervezeten először nevetett a közönség, majd miután Kardos dühöngött egy óriásit rajta – már ők is. Itt éreztük, hogy végre valami olyasmi került szóba, ami nem csak a belvárosi szubkultúrában divatos jelzőhalmozós verseny része (orbán, orbánabb, legorbánabb), hanem mi is hallottunk róla. Tulajdonképpen a törvénytervezet társadalmi vitája első fejezetének lehettünk a tanúi, amely során kiderült, hogy Heller Ágnes élőben még ijesztőbben és hangosabban képes üvölteni, mint amikor Baló műsorában nem értett egyet a Jobbikkal való összefogást ellenző Setét Jenővel. Emiatt néhány pillanatra meg is bicsaklott a két szereplő közti példás egyetértés, amikor Kardos hatástalanul puhánynak vélte Karácsony Gergely kormánnyal szembeni kommunikációját, Heller viszont annyira ragaszkodott a szelíd, szeretetteljes hangnem célravezetőségéhez, hogy beszélgetőtársát túlrikácsolva állt ki emellett.

Biztatási szándékkal csodálatos statisztikákat sorjáztak, és az ellenzéki pártok teljes lecsúszottságát azzal próbálták ellensúlyozni, hogy a nép állítólagos többsége legalább a civil szervezetekkel rokonszenvez. A bizalmi indexek tényleg léteznek, csak éppen viszonylag kevéssé használható a politikatervezésnél, például a tűzoltók és a mentősök állnak az élen, de mégse belőlük alakítunk kormányt, valamint a választásokon is viszonylag ritkán indul tűzoltópárt.

A FÜGGETLENSÉG UTOLSÓ HÍRNÖKEI A BÍRÓK ÉS A TANÁROK

Az oktatásegészségügy mára pontosan olyan a baloldal számára, mint az igazoltató rendőrnek a sapka- és övigazítás: minden fellépés ezzel kezdődik. Döntési jogot követeltek a két ágazat alsóbb szintjein lévőknek, hiszen nehogy már a kormányos határozza meg, merre menjen a kocsi, majd eldöntik azt a kerekek meg az alváz! A szörnyű központosítással kapcsolatban Heller Ágnes „régi szép idők” jellegű közlésnek szánta, hogy 1958-ban (a dühöngő kommunizmusban – a szerk.) azt tanított (hithű kommunistaként – a szerk.), amit akart, bezzeg ma nem így lenne.

A tanárok közt elég sok az ellenálló

– vigasztalta a jelenlévőket, majd megdicsérte a bíróságokat is, amiért még mindig tartják a függetlenségüket. Azt persze érdemes helyi értékén kezelni, ha Heller Ágnes megdicséri bárki függetlenségét, hiszen valószínűleg Sztálin is elégedett volt Rákosi és Magyarország függetlenségével 1947 után.

NAGYOBB SÚLYT AZ ÉRTELMISÉGNEK!

A szellemi manna széthintése után a közönség kapott lehetőséget, és rendkívül termékeny szemantikai fejtegetés bontakozott ki az autoriter hatalom, a zsarnokság, továbbá a maffiaállam fogalmai körül, amivel valószínűleg nemcsak a kormány veséjébe láttak, hanem megtalálták az Achilles-sarkát is. Ugyanilyen jókat lehetne azon is polemizálni, hogy hogyan készül a legjobb sólet, illetve kik kerüljenek be a válogatott kezdőcsapatába. Mindenesetre a szereplők szerint már 2012-ben le kellett volna folytatni ezt a vitát az értelmiségnek (ki másnak?), és akkor legalább már ezen túl lennének most, így bő két hónappal a választások előtt. Az egyik néző azért a legvégén nem bírta tartani a közösségi elveket, és beadta az igazságszérumot a jelenlévőknek:

Igazából nem tudjuk, mi van lent vidéken.

Elégedetten távoztunk: mégiscsak lehet ezeknek az embereknek fogalmuk a valóságról, csak az elviselhetetlenül kellemetlen számukra, ezért létrehozzák a saját kis safezone buborékjukat, és ha valaki kipukkasztja, akkor befogják a szemüket a kezükkel, mint az a kisgyerek, akinek kevés ideje volt elrejtőzni bújócska közben. Már Kardos is utalt arra a balliberális fájdalmak egyik okaként, hogy rendre képesek meglepődni a valóság valóságosságán: drámai hangnemben tudatta, hogy vidéken a Fideszen és az MSZP-n kívül nem ismernek más pártot az emberek, sőt még Gyurcsányt is MSZP-snek gondolják. Heller Ágnes viszont gyorsan visszafújta a Spinoza safezone-ja köré az óvó szappanbuborékot, és hamarjában közölte, hogy ez nem lényeges, mert az lenne a fontos, hogy a vidékiek által nem is ismert, gyakorlatilag csak a fővárosban létező baloldali pártok végre hallgassanak az értelmiség (értsd: Heller Ágnes és társai) tanácsaira.
(VÉSEY KOVÁCS LÁSZLÓ, AMBRÓZY ÁRON – PestiSrácok.hu)