Hogy micsoda rettenetes diktatúra tombol itten, mutatja: a Budapesti Operettszínház jelenlegi balettigazgatója az a Bodor Johanna, akinek legkésőbb 2011 óta „nem tetszik a rendszer”, és aki a reaktivált Bajnai Gordon mellett sertepertélt-tüntetett Orbán Viktor megbuktatásáért. Bátor kiállásáért az elnyomó rezsim komoly „büntetésben” részesítette Bodort: 2016-ban balettigazgatóvá emelte őt, hogy még magasabb pozícióból folytathassa a rettegést. Sőt, nem kizárt, hamarosan öt évvel meghosszabbítják stallumát. Ha a pályázaton netán elbukik, az nyilvánvalóan a diktatúra tobzódását bizonyítja; ha nyer, természetesen az is. A narratíva örök.
Holnapig lehet pályázni a Budapesti Operettszínház főigazgatói posztjára. Aki nyer, az 2019. február elsejétől öt évig töltheti be a tisztséget. A jelenlegi főigazgató, Lőrinczy György is beadta a maga pályaművét, és eszerint vinné tovább a mostani vezetői garnitúrát, köztük Bodor Johanna balettigazgatót. Bodor Pál („Diurnus”) újságíró lányának, a kolozsvári születésű Bodor Johannának a neve nemcsak a balettkedvelők körében lehet ismerős, hanem azoknak is, akik reménykedve figyelték Bajnai Gordon visszatérési kísérletét és tragikus elbukását. A balettos-koreográfus asszony nevét-arcát adta a libás ember projektjéhez, és 2011-ben ilyesmiket mondott kamerába:
Nem tetszik a rendszer, mert manipuláltakká váltunk. Nem tetszik a rendszer, mert nem tudunk miről beszélgetni egymással. Nem tetszik a rendszer, mert nagyon sokan azt gondolják, hogy mindaz, ami körülöttünk történik, az kívülállókból fakad, ez nem jó. (…) Én lassan úgy érzem, hogy mostohagyerekei vagyunk ennek az országnak, ennek a hazának: te is, én is, mindenki. Az is, aki jobboldali, az is, aki baloldali, az is, aki liberális. Szerintem ezt a célt elértük, és szerintem ebből most már elég. Én arra vagyok kíváncsi, hogy mit tudunk felépíteni, mi az, amiben nem tudnak megakadályozni minket. Én arra vagyok kíváncsi, hogy ki az, aki ért a munkájához. Arra vagyok kíváncsi, hogyan tudjuk egymást szeretni. (…) Nagyon dühös vagyok. (…) Nem akarom, hogy a politika főszereplője legyen az életünknek.
Bodor Johannának már 2011-ben nem tetszett a rendszer, pedig az Orbán-diktatúra akkor még gyerekcipőben járt, épp csak elkezdődtek a veseleverések, szurikáta-gyilkosságok, oktatás-egészségügy-korrupció satöbbi. A táncos-koreográfus tehát korán kezdte az aggódást – igaz, azt nem lehet elég korán kezdeni. Mindenesetre a rezsimet annyira megijesztette Bodor bátor kiállása, demokratikus hevülete, hogy félelmében megengedte: 2016-tól ő legyen a Budapesti Operettszínház balettigazgatója. Orbánék nyilván belátták: ha Bodor Johannát (a „magyar Jeanne d’Arcot”) nem teszik meg balettfőnöknek, összeomolhat az elnyomásra, megfélemlítésre (satöbbi) épített rendszerük. (Ami, mint köztudott, legkésőbb 2011-ben már megbukott.)
Ilyen előzmények után nem lennék meglepve, ha az operettszínház pályázatán Lőrinczy mellett Bodor Johanna lenne a befutó. A balliberális (azaz független) médiamunkások már el is kezdték Johanna fölfuttatását. Előbb az ATV-ben Rónai Egon készített egy szirupos, vállveregetős píárinterjút Bodor Johannával, néhány napja pedig a hvg.hu folytatta az ingyenes imázsépítést. Itt már a politika is előkerült, illetve említés szintjén az, hogy miért pocsék hely ez a Magyarország:
Ausztriában azért is volt jó dolgozni, mert mindenkiben érzékelhető a másik iránti alapvető tisztelet, ami Magyarországon hiányzik. Minimálkövetelmény, hogy a hatalom egyenlő partnerként kezelje azokat, akiknek a létét köszönheti. Elmondja, milyen törvényeket miért hoz, azoknak mi lesz rá nézve a következménye. A politikának az a dolga, hogy menedzselje az országot és szolgáljon. Ez ilyen egyszerű
– szúrt oda Orbánéknak a balerina. Néhány szót azért a főigazgatói posztért újrainduló Lőrinczy György is megér. Ő – tegnapi lemondásáig – a kultúrába öntött közpénzek fölött diszponáló Nemzeti Kulturális Alap alelnöke volt, akit a mindig objektív hvg.hu „a liberális értelmiséggel szót értő Lőrinczy Györgyként” emlegetett. A többit el lehet képzelni.
Ilyen előzmények után és az orbáni önkény természetét ismerve (lásd: Szakács Árpád Kinek a kulturális diktatúrája? című cikksorozatát) nem képzelhető el más forgatókönyv, mint hogy a Lőrinczy–Bodor-féle csapat győz, és folytatódik a rettegés az operettszínházban (is). Akinek pedig nem tetszik, hogy nyolc év konzervatív kormányzás után is liberális diktatúra van a kultúrában, arról az „igazi konzervatív” „igazi újságírók” majd szépen megírják, hogy templomgyújtogató sátánista gyilkosokért rajong…
