Támogatás
szerda, május 21, 2025
Támogatás
Támogatás

Teljesen rottyon van a baloldal: csúcsot döntött az oltáspártiság

0 megjegyzések 5 megtekintés

A magyarok nyolcvan százaléka oltáspárti és hetven százalékuk nem ért egyet a kínai vakcina betiltásával, amit a baloldal korábban követelt – ez derül ki a Nézőpont Intézet Magyar Nemzet számára készült felméréséből.

 

Minden eddiginél többen, ötből négy felnőtt magyar (80 százalék) mondta, hogy már beoltották vagy tervezi, hogy beoltatja magát. Ezzel tavaly év vége óta, amióta a különféle vakcinák elérhetők Magyarországon, lényegében megduplázódott az oltáspártiak és harmadára csökkent az oltásellenesek aránya. Nagyon ritkán fordul elő, hogy egy kormánynak ilyen gyorsan ilyen széles egyetértést sikerül létrehoznia. Ráadásul a vakcinakonszenzus nem elvi kérdés, hanem személyes fáradozást is igénylő ügy.

Lehet, hogy az egyetértés és az oltáspártiság még ennél is gyorsabban kialakult volna, ha a baloldal egyes politikusai nem kérdőjelezték volna meg az oltások szervezettségét, az oltóanyagok hatékonyságát és a regisztráció szükségességét. A kormányellenes politikai erők kampánya tehát nem volt eredményes. A megkérdezettek 64 százaléka állította a kutatás során, hogy a kormány oltási tervével elégedett. Még a kormánykritikusok 37 százaléka is ezt mondta. A megkérdezettek 73 százaléka már a keleti oltóanyagok elleni félelemkeltésből sem kér, s egyetért azzal, hogy „bármilyen vakcina jobb, mint a (koronavírus) betegség”. Ezzel az állítással 22 százaléknyian nem értenek egyet.

A baloldalnak különösen az elmúlt hónapokban tett állítások lehetnek még – a várhatóan a koronavírusról szóló választási kampányban – kellemetlenek. Gyurcsány Ferenc pártja, a DK valóságos lejárató kampányt folytatott a keleti vakcinákkal szemben az év eleje óta, de állításaik ma már egyértelműen kisebbségi véleménynek számítanak. Azzal a baloldali párt Facebook-oldalán olvasható állítással, hogy „kérdéses az orosz vakcina megbízhatósága”, illetve „a kínai vakcinát be kell tiltani”, a magyarok 57, illetve 70 százaléka nem ért egyet (míg 29 és 16 százalékuk igen). Molnár Csabának, a DK EP-képviselőjének okfejtésével, miszerint a keleti vakcinákkal a magyar kormány embereket áldoz fel (2021. feb­ruár 19.), a magyarok 68 százaléka szintén nem tud azonosulni (míg 22 százalékuk igen).

 

 

(magyarnemzet.hu)

Oszd meg a barátaiddal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.