in ,

Teljes dilettantizmus: ez Kamu Geri főpolgármestersége

Karácsony Gergely a hivatalba lépése óta egyetlen önálló fővárosi beruházást sem tud felmutatni

Karácsony Gergely a hivatalba lépése óta egyetlen önálló fővárosi beruházást sem tud felmutatni, amikor pedig belenyúlnak a korábbi városvezetés által előkészített felújításokba, akkor azzal csak ártanak az adott projektnek – mondta Wintermantel Zsolt. A Fidesz–KDNP fővárosi frakcióvezetőjét annak kapcsán kérdeztük, hogy Karácsony Gergely átadta a felújított Blaha Lujza teret, amelynek munkálatai egy éves késéssel, fapadosan, ám az eredeti terveknél közel félmilliárd forinttal drágábban készültek el. Láng Zsolt kormánybiztos azt mondta, hogy Budapesten 2010 óta több mint 2300 milliárd forint állami fejlesztés valósult meg, s a jelenlegi kormány a Blaha Lujza tér rekonstrukcióját is támogatta, 1 milliárd forinttal.

 

 

Ahogy a Blaha Lujza tér felújítása, úgy a jelenleg zajló többi fővárosi projekt is mind csúszik, ráadásul szerényebb műszaki tartalommal és drágábban valósul meg.

Sajnos mindez nem meglepő, hiszen midig is a hozzá nem értés és a dilettantizmus fémjelezte Karácsony Gergely főpolgármesteri tevékenységét– mondta az Origónak Wintermantel Zsolt annak kapcsán, hogy a főpolgármester szombaton átadta a jelentős késéssel felújított Blaha Lujza teret. Karácsony a 2019-es hivatalba lépése óta egyetlen önálló fővárosi beruházást sem tud felmutatni, a Blaha Lujza tér rekonstrukcióját teljes egészében Tarlós István hivatali ideje alatt készítették elő.
Ahogyan a Lánchíd, úgy a Blaha esetében is az előző városvezetés lefolytatta a teljes közbeszerzési, tervezési és engedélyeztetési eljárást. Karácsonynak semmi mást nem kellet volna csinálnia, mint hogy 2020 elején aláírja a szerződéseket, és már közlekedhetnénk a Lánchídon, de a Blaha Lujza tér rekonstrukciója is már régen – tavaly év végén – elkészült volna. Amiben pedig Karácsonyék hozzányúltak a tervekhez, az csak a hátrányára vált az adott projektnek. A Blaha felújítása is jóval kevesebb műszaki tartalommal valósult meg, így például sem akadálymentesítő liftet, sem nyilvános illemhelyeket nem építettek, de a Népszínház utcából sem vezették ki a tér területére a villamosok végállomását, ami az átszállások megkönnyítéséhez lett volna fontos– mondta Wintermantel Zsolt.
A BERUHÁZÁS FAPADOSSÁ ALAKÍTÁSA ELLENÉRE NEMHOGY CSÖKKENT VOLNA A FELÚJÍTÁS KÖLTSÉGE AZ EREDETI TERVEKHEZ KÉPEST, HANEM MÉG JELENTŐSEN NŐTT IS, MINTEGY 400 MILLIÓ FORINTTAL. A fideszes politikus szerint az is a minőség rovására ment, hogy az elkordonozott területen sokszor hetekig, vagy akár hónapokig nem zajlott semmilyen munka, így az időjárás erodálhatta a félkész állapotban lévő elemeket. – Ráadásul az elhúzódó felújítás miatt állandósuló útlezárások, vagy korlátozások minden egyes nap megnehezítették a budapestiek közlekedését, felesleges bosszúságot okozva nekik – mondta a frakcióvezető.

Wintermantel Zsolt tragikomikusnak nevezte, hogy Karácsony a Facebook oldalán azt írta, „szuperzöld” lesz a Blaha Lujza tér. – A légifotókon mindössze három kis karikát lehet látni, amelyekben fák vannak, emellett pedig a betonburkolatban is elültették még 25-30 facsemetét, egyébként pedig térkő burkolat az egész.

 

Láng Zsolt, a Közép-magyarországi Gazdaságfejlesztési Zóna komplex fejlesztéséért felelős kormánybiztosa azt mondta, Magyarország kormánya 2019-ben úgy döntött, hogy 1 milliárd forinttal támogatja a beruházást, mivel a Blaha Lujza tér felújítása egy több évtizedes adósság volt a budapesti emberek felé.

Örömteli, hogy a tér felújítása végre befejeződött, ám amennyiben 2019 után Karácsonyék nem törték volna meg az előkészítés folyamatát, minimum egy évvel korábban már át lehetett volna adni Budapest ezen ikonikus terét a mindennapi használóinak– mondta.

Szerinte egyes műszaki elemek kihagyása – köztük a XXI. századi követelményeknek megfelelően megépített akadálymentes lifté – komoly nehézségeket okozhatnak a járókelőknek. Így például a kerekes székkel közlekedőknek és a kismamáknak továbbra is a Keleti pályaudvarig, vagy adott esetben az Astoriáig kell majd kerülniük ha a metróhoz szeretnének lejutni. Ugyancsak sajnálatos, hogy nem valósult meg az eredeti koncepcióban szereplő közösségi kiállítótér és kávézó, a fedett buszváró, vagy az új BKK ügyfélközpont az aluljáróban– sorolta Láng Zsolt.

A kormánybiztos szerint a Blaha Lujza tér átépítésének anyagi támogatása, csakúgy mint a 3-as metró rekonstrukciójának, a kelenföldi intermoduláris csomópontnak vagy a budai fonódó II. ütemének támogatása mind azt mutatja, hogy a magyar kormány elkötelezett a nemzet fővárosának fejlesztése, megújítása mellett.

BUDAPESTEN 2010 ÓTA TÖBB MINT 2300 MILLIÁRD FORINT ÁLLAMI FEJLESZTÉS VALÓSULT MEG.

 

 

 

(origo.hu)

 

 



 

 

 

 

[pj-news-ticker]

 

 

Figyelem!

Veszélyben a munkánk, veszélyben a mindenszo.hu!

Mint arról már beszámoltunk, teljesen jogtalanul, és oktalanul a Facebook korlátozta a negyvenezres Facebook oldalunkat. Az elérésünk teljesen lecsökkent, szinte a nullára.

Alternatív módokon is próbálunk hozzátok eljutni, ezért arra kérünk téged is, segítsd a munkánkat, ha teheted, kövess minket a többi közösségi médiában is, mindegyiken szintén naprakész információkhoz, hírekhez juthatsz:

 

TELEGRAM csatornánk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Telegram – Alkalmazások a Google Playen

TWITTER oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Twitter Clearance, 54% OFF | www.ingeniovirtual.com

 

REDDIT oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
ArtStation - Reddit Logo Study

 

VK oldalunk, itt tudsz csatlakozni hozzá:
Fájl:VK.com-logo.svg – Wikipédia

Kövess minket az alternatív Facebook oldalunkon is, itt tudsz csatlakozni hozzá:

Download Facebook (FB) Logo in SVG Vector or PNG File Format - Logo.wine

 

 


LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

 


 

 

Támogasd munkánkat egy lájkkal! Köszönjük!

 


 

 

 

 

 

Tud élni a csávó – Mártha Imre egy balatoni étteremből vezeti a fővárosi közműholdingot? + fotók

Ez nem jó, nagyon nem jó: lezárták a határátkelőket a koszovói szerbek