in ,

Te jó ég! Újpest úszik a szemétben! Dühösek az újpestiek, szörnyű állapotok uralkodnak az eltűnő kukák miatt

Karácsony szembe megy a „Tisztítsuk meg az országot!” programmal

 

December óta sorra tűnnek el az utcai szemetesek a fővárosban. Több utcaseprő szerint kerületenként mintegy 200 utcai szemetest szereltek le, mindezt az FKF-nél történt létszámleépítés miatt.

Újpesten a megmaradt szemetesek csordultig vannak, kifolyik a szemét belőlük.

 

 

Rendet és tisztaságot ígértek a kampányban. Olyan baloldali módon teljesítették. – írják a panaszkodók.

Bár Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere novemberben még azt ígérte, hogy csak vezetői helyeket szüntetnek majd meg, és racionalizálják a működést, a Magyar Nemzet értesülései szerint decemberben több dolgozót küldtek el csak a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-től (FKF)

Mindeközben a kormány 2020 februárjában hirdette meg a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervet, melynek egyik fontos célja Magyarország megtisztítása az évek alatt felhalmozódott illegális hulladéktól. Ehhez kapcsolódik a Tisztítsuk meg az országot! program is, melynek keretében több mint tízezer tonna illegális hulladékot számoltak fel az elmúlt hónapokban. Éppen ez ellen megy Karácsony Gergely, és az FKF Zrt., akik az utcai szemetesek nélkül éppen egy szemétdombbá változtatják a fővárost.

 

 

(ripost.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Budai Gyula üzenete Ferinének: Kedves Dobrev Klára! Szerintem először Cseh Katalintól kellene megkérdezni, hogy hova tűnt az a 4.8 milliárd Uniós támogatás

Rákay Philip megdöbbentő videóban magyarázza el, hogyan kapott állást Karácsony a Corvinuson, minden jogot felrúgva – Videó