Szlovéniában megbukott Janez Janša, azon kevés politikus egyike, aki az Európai Néppárton belülről is hajlandó volt jobboldali politikát vinni; Franciaország pedig a választók az időzített bombaként ketyegő demográfiai és a már rájuk szakadt gazdasági válság ellenére sem merték a kormányrudat Marine Le Pen kezébe adni, ami áttörést jelenthetett volna az európai jobboldali reneszánsz számára.
„Franciaországban és Szlovéniában is kikaptak ma Orbán szélsőjobbos haverjai a választásokon” – írja Facebookján Szabó Tímea, aki szerint„Európában még működik a társadalmak immunrendszere”, így „már csak a sajátunkat kell meggyógyítani”. Dobrev Klára pedig úgy látja: „mindkettő pazar hír Európa barátainak, mert mindkét országban az Európai Uniót gyöngíteni akaró erők vesztettek befolyást.”
És beindult a szokásos sajtógőzhenger is a félévente esedékes elszigetelődésről, dől, csak dől az ytong a Karmelitába, bizonyára ezért nem engedték oda az ellenzéki jelölteket – amekkora az arcuk, a nagy elszigetelődéstől nem is férnének oda.
Eljátszották ezt egyszer a választás előtt is – amikor Sebastian Kurz lemondott az osztrák kancellári trónról, Andrej Babišt meg leszavazták a csehek. Buktak Orbán haverjai! Elszigetelődött! Vége! Áprilisban a magyar nép ráalkotmányozza a csuti köpcöst a lámpavasra!
Aztán eljött az április,
az viszont korlátlan mennyiségben. Ausztriát eközben Karl Nehammerrel az élen pont az az Osztrák Néppárt vezeti, mint Kurz alatt, akik úgy beálltak Orbán Viktor mögé a fegyverszállítás meg az olaj- és gázembargó ügyében (azaz az összes épp fontos ügyben), mint a parancsolat, és a Petr Fiala vezette csehek is embargó-ellenesek, Orbán Viktor elszigetelődése összesen Jana Černochová védelmi miniszter egy mérhetetlenül képmutató nyilatkozatában öltött testet. A soron következő elszigetelődési körben Lengyelország következett, amely azonban nagy elszigetelődése közben alig várja hivatalos látogatásra Novák Katalint. (Mindeközben Janez Janša meg T-72-eseket szállított Ukrajnának, és a cseh meg a lengyel miniszterelnökkel együtt Kijevbe látogatott.)
és azt, hogy a szerelem meg a szimpátia az utolsó, ami fontos kérdésekben összetartja a szövetségeket.
Márpedig a külügy ilyen: egyik utcán megölel, a másikon kikerül. Néha az egyik témában össze kell fognunk valaki ellen, akivel egy másik témában szövetkezünk. A magyar kormány az osztrákokkal és a németekkel vállvetve küzd a lengyelek és baltiak gáz- és olajembargója ellen – hogy aztán a jogállamisági vitában a lengyelekkel összefogva vívjon meg a beneluxokkal, miközben az energiavitában a német Energiewendével áll szemben a magyar, cseh és francia atom.
Ez nem a Varsói Szerződés, ahol a barátság örök, merev és kötelező, csak senki érdekét nem szolgálja. Itt nem igazodni kell, mindig ugyanahhoz – hanem érdeket érvényesíteni. Mert a szövetségeket a pillanatnyi érdek adja, nem a szerelem.
Ehhez képest valamiért úgy örül a hazai ellenzék Marine Le Pen és Janez Janša vereségének, mintha legalábbis Győr-Moson-Sopron 3-at fordították volna meg.
Hogy most, amikor Marine Le Pent (újra) legyőzte, majd elpárolognak a fejéből az atomenergia, a mezőgazdasági önellátás meg a közös európai hadsereg körül keringő bűnös gondolatai? Hogy Orbán Viktort, akivel a kampányban jó eséllyel nem szerelemből, hanem a szövetségesek szükségességének okán tárgyalt, megválasztása után majd szimbolikusan lerúgja a sakktábláról? Hogy az a francia elnök, akitől eddig nem volt idegen a nemzeti érdek képviselete, újraválasztása után majd feloldódik egy nagy brüsszeli masszában?
És Szlovéniában mit várnak? Hogy égszakadást és földindulást indít el egy miniszterelnök leváltása abban az országban, ahol 2012 óta összesen egyszer sikerült kitölteni egy teljes miniszterelnöki ciklust, Janša pedig Orbán Viktorral 2010-es kormányra kerülése óta mindösszesen három évet volt hivatalban, azt is két részletben? Hogy a sarkából fordul ki Szlovénia, és innentől Bajánsenyénél tonnaszám küldi majd Magyarországra a brüsszeli szabad levegőt?
Franciaországban azonos maradt, Szlovéniában pedig megváltozott azon értékek rangsora, amelyek alapján az adott országok ügyek mentén majd szövetségeseket keresnek – ennyi történt, semmi több. És persze, Janša és Le Pen veresége nem jó Orbán Viktornak, ahogy a tágabb értelemben vett európai jobboldalnak sem – de a katasztrófát sem hozza el számára, mert a francia és a szlovén nemzeti érdek sokkal előbb találkozik a magyarral, mint az a vezetőik pártállásából következne.
A magyar ellenzék mellbevágó vereségének egyik elsődleges oka, hogy nem értik a világot – főleg nem a magyart, de a külföldit sem. Utóbbi pedig borzasztóan látszott is rajtuk. A Magyar Köztársaság történelmében talán először szavaztak a választók ennyire egyértelműen külpolitikai alapon – soha korábban nem árazták be ennyire egyértelműen a két oldal közötti külpolitikai tudáskülönbségeket. Az egyik oldal külpolitikai ajánlata a magyar érdek képviselete volt, néha talán túl agresszívan, sorjásan és szögletesen – de rendületlenül.
A döntés a maga fájdalmas egyértelműségében meg is született: a külpolitika volt a magyar ellenzék legkevésbé kelendő terméke. És most csinálják ugyanúgy tovább: majmolva, árulkodva, elszigetelődéssel dobálózva. Nem értik a világot. Franciaországot és Szlovéniát sem értik.
És amíg ez így marad, nem is fognak soha kormányra kerülni. Marad a szurkolás a nyugati elvbarátoknak, fogcsikorgatva, ellenzékből. Egészségükre!
(Kohán Mátyás, mandiner.hu)
Add tovább!
