in ,

Agyhalál: Márki-Zay Péter valószínűleg újraindul majd a polgármesterségért

De az majd csak később lesz aktuális – mondta a volt miniszterelnök-jelölt.

„Elmegy a Lázár János által ajánlott munkamegbeszélésre?” – ezzel a kérdéssel kereste meg a Magyar Hang Márki-Zay Pétert, miután múlt héten a fideszes politikus tárgyalásra invitálta őt. Ezzel négy év után először találkozhat a két politikus.

Lázár így vezette fel a meghívást:  „Hódmezővásárhelynek többévnyi kampány után végre nyugalomra és fejlődésre van szüksége. Éppen ezért nem sajtónyilvános kampányeseményre, hanem

érdemi munkamegbeszélésre hívom a polgármestert”

– emlékeztet a portál.

Márki-Zay erre visszaszúrt: tart tőle, hogy Lázár csak kommunikációs célokra kívánja használni a találkozót, de azért hátha mégis kisül belőle valami jó. Ezzel akarhatja szerinte a fideszes politikus azt sugallni, hogy kész a megbékélésre, a kommunikációra – írta a Hang.

Márki-Zay: Nem honosítottam meg amerikai típusú gyűlöletkampányt

Márki-Zay hozzátette, „Lázár azért kritizált is bőven, legutóbb a Bayer-showban fejtegette, hogy szerinte a hódmezővásárhelyi polgármester »egy amerikai típusú, liberális gyűlöletkampányt honosított meg«”. A baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje szerint nincs szó ilyesmiről, nem valósított meg hasonlót.

A Magyar Hang felidézte, hogy Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke nemrég arról beszélt, hogy szerinte az amerikai tanácsadók is okolhatók a vereségért.

Márki-Zay erre megjegyezte, ebben Kunhalminak feltehetőleg igaza van, de ezt elmondása szerint éppen nem az amerikai tanácsadók javasolták. „Logikusnak tűnt még a kampány alatt, hogy Orbán gyenge pontjaként Putyinra hivatkozzanak, ezért is jelent meg szerinte hangsúlyosan a kampányban, hiszen a háború előtt a magyar miniszterelnök jóval szorosabb viszonyt ápolt az orosz elnökkel”

– nyilatkozta a polgármester.

„Orbán a nemzetközi politikában elszigetelődött”

A volt miniszterelnök-jelölt kitért még arra is, hogy úgy látja, „Orbán a nemzetközi politikában elszigetelődött, Emmanuel Macron győzelme és Janez Jansa bukása sem segíti, így már csak az marad, hogy Orbán maga demokratizálja a rendszerét, ha képes rá”.

Végül kérdésre válaszolva, elmondta, hogy 2024-ben valószínűleg újraindul majd a polgármesterségért, de ez még messze van, a kérdés később lesz aktuális.

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Orwell forog a sírjában: társadalmi pontrendszert vezethetnek be ősztől Olaszországban

Szlovén és francia választások: Kohán Mátyás rendet tesz a fejekben