Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Szépen lassan feladják! Csökkent a színművészetiért aggódók tábora. Fogynak a diákok a helyszínről

0 megjegyzések 11 megtekintés
Csökkent a színművészetiért aggódók tábora, hétfőn már csak néhány tüntető diák volt az intézmény bejáratánál. A tanítás sem kezdődött el, mert a leköszönő rektor-helyettes tegnap bejelentette, hogy egy héttel elhalasztják a tanévkezdést. Közben a DK-s főpolgármester-helyettes kiállt a pártelnök Gyurcsány Ferenc mellett, aki a Facebookon fenyegette meg az egyetemet irányító kuratórium vezetőjét, Vidnyászki Attilát. Gy. Németh Erzsébet az ATV-ben azt mondta, egyetért azzal, hogy a Kossuth-díjas rendező egy kormányváltás után minden értelemben földönfutó legyen. – írja a Hirtv.hu
Tehát már csak a külföldi, nemzetközi segítség tud valami életet lehelni ebbe a liberális hisztériába.
Meg is jött a nemzetközi Hálózat segítsége: sorra free SZFE felirattal jelentkeznek Hollywood csillagai, mintha tudnák, hogy mi az az SZFE. Azt sem tudják, hol van Magyarország, de ők „free SZFE”.
Ez is elmúlik egyszer, ahogy sokminden. Azért nem ártana Vidnyánszky mellett egy nemzetközi választ mutatnunk! Itt az idő felvenni a harcot! Hajrá!
mindenszo.hu
Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.