Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

SZAKADÁS ELŐTT – Dúró Dóra: többen is otthagyhatják a Jobbikot

0 megjegyzések 84 megtekintés

Dúró Dóra szerint a Jobbik elnöksége nem a békére törekszik, emiatt pedig többen is otthagyhatják a pártot.

Egyre élesebb a konfliktus az ellenzéki párt berkein belül, amelynek tagjai a közösségi oldalon üzengettek egymásnak.

Ahogyan arról beszámoltunk, Toroczkai László egy bejegyzésében például azt állította, hogy a Jobbik pártigazgatója, Szabó Gábor, Sneider Tamás, valamint Sövegjártó Kristóf, Vona Gábor főtanácsadója a választási bukás után arra próbálta rávenni a Jobbik elnökségét, hogy a pártkasszából adjanak pénzt Juhász Péternek és pártjának, az Együttnek.

Dúró Dóra

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

A múlt hét folyamán a frakcióból bizalomvesztésre hivatkozva kizárt Dúró Dóra szerint a Jobbik elnöksége nem a békére törekszik, ami a párt vesztét okozhatja.

Úgy gondolom, hogy ez nem az az irány, ami egy erős és növekvő pártnak a jövőképét vetíti előre, most ismételten gyengébb lesz a Jobbik”

– jelentette ki a politikus.

A politikus a Kossuth Rádió műsorában az Együtt-tel kapcsolatos ügyet tévútnak nevezte. Dúró Dóra szerint különösen fájó, hogy pártja kisegítette volna Juhász Péteréket, miközben az időközi polgármester-választáson, Józsefvárosban pont pénzhiány miatt nem állított a jelöltet a Jobbik.

(forrás: Bertha László, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.