in ,

Ha Soros aggódik az új olasz kormány miatt akkor jó úton járunk

Nem sokkal az olasz kormány megalakulása után Soros egy véleménycikkben azonnal az aggodalmát fejezte ki az új kormány miatt

Nem sokkal az olasz kormány megalakulása után Soros egy véleménycikkben azonnal az aggodalmát fejezte ki az új kormány miatt. -Írja a 888.hu Természetesen nem maradt el olasz fél reakciója sem.

Soros György a napokban, írt véleménycikkében támadta meg az olasz bevándorlásellenes kormányt. Írásában Matteo Salvinire koncentrált, akit azzal próbált befeketíteni, hogy Putyin bábja, valamint enyhe utalást tett arra is, hogy pártját, a Ligát is az oroszok pénzelik. 

Szombati véleménycikkében pedig arról ír Soros:

az Európai Uniót kívülről Trump Amerikája, Putyin Oroszországa, Erdogan Törökországa és Aszad Szíriája veszélyezteti. Belülről pedig Magyarország és Lengyelország azok, akik próbálják aláaknázni azokat az értékeket, amelyekre az uniót építették.

Szép szavak, csak épp semmi nem igaz belőlük, írta korábban a 888.hu Soros-dossziéjában. Az értékekre hivatkozás mögött egyetlen dolog húzódik meg: a destabilizálás, illetve az abból következő profitmaximalizálás. Erre pedig rég rájött a Liga is, amelynek képviselője, Claudio Borghi Aquilini a következőképp nyilatkozott:

Azok, akik éveken át a migránsokon kerestek pénzt, NGO-kat finanszíroztak és embercsempészeket segítettek azért, hogy Olaszországot lerohanják, végre rájönnek, hogy vége a jó világnak. Minden ürügyet ki fognak használni arra, hogy minket támadjanak.

Érdemes tisztázni, hogy Soros befolyása igencsak megcsappant Európa felett, elég csak arra gondolni, hogy az utóbbi időben Magyarországon, Csehországban és Ausztriában is elképesztő támogatottsággal bíró bevándorlásellenes kormányok alakultak. Olaszország szerepe pedig vitathatatlan, hiszen az egyik legfőbb korridornak számít a migránsok számára. Ezenkívül azonban szimbolikus jelentősége is van az országnak, hiszen alapító tagja az Európai Uniónak, most azonban ő is beállt a Brüsszelt kritizálók egyre népesedők sorába.

Soros aggódik az új olasz kormány miatt? Akkor jó úton járunk.

– összegezte Claudio Borghi Aquilini.

Forrás:888.hu, Fotó:MTI

(forrás:pestisracok.hu)

HOPPÁ! – Matteo Salvini Orbán Viktorral közösen fogja megváltoztatni az EU szabályokat

SZAKADÁS ELŐTT – Dúró Dóra: többen is otthagyhatják a Jobbikot