Támogatás
vasárnap, május 11, 2025
Támogatás
Támogatás

Szabályosan őrjöngenek a liberálisok – Ferenc pápa Orbánnak: az a szolgálat, hogy félmillió menekültet befogadtatok

0 megjegyzések 2 megtekintés

Pontosan 11 órakor érkezett a Szentatya dolgozószobájába Orbán Viktor, majd zárt ajtók mögött kezdődött a két fél közötti megbeszélés. A tárgyalás végén bevezették a terembe Orbán Viktor feleségét és kíséretét, majd sor került a kölcsönös ajándékozásra. A magyar miniszterelnök egy 1750-ben nyomtatott angol-latin nyelvű nagyheti imakönyvet ajándékozott a Szentatyának, továbbá egy kötetet Bartók Béláról, egy másikat pedig az ő műveivel. „Minthogy a magyar nyelvet rajtunk kívül kevesen beszélik, ezért magyar zenét hoztam ajándékba, mert aki ezt hallgatja, az megérti a szívünket” – mutatta be a különleges CD-sorozatot Orbán Viktor a pápának,

aki elégedetten nyugtázta: „Bela Bartok”.

A Szentatya – ajándékai átadásakor – külön magyarázattal szolgált, amikor jobbját rátette egy tányér nagyságú kerek bronzplakettre: „Ezt a domborművet én magam választottam Önnek a Vatikán műhelyéből. Szent Mártont ábrázolja, aki egyébként magyar ember – jó, tudom – Pannónia római provincia volt, de mégis, Ti Szent Márton Népe vagytok. Ez a kettévágott és a szegény vállára terített köntös pedig – és mutatta a kezével –

az a szolgálat, amelyet értük tesztek.

Az a szegény pedig azt a félmillió menekültet jelenti, akiket most befogadtatok”. A Szent Márton bronzplaketten kívül Ferenc pápa apostoli buzdításainak egy-egy példányát adományozta. „A béke világnapjára írt idei üzenetemet ma reggel dedikáltam Önnek” – mutatott a Szentatya a pecsét melletti aláírására. Ezenkívül a pápa vendégének ajándékozta az Abu Dhabiban 2019-ban aláírt, az Emberi Testvériségről szóló dokumentumot, illetve a világjárvány miatt 2020. március 27-án a Szent Péter tartott emlékezetes Statio Orbist, mely a Vatikáni Könyvkiadó gondozásában jelent meg.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.