in ,

SVÉD VÉG – Spöttle: Elnéptelenedő svéd városok kerülnek a bevándorlóbandák kezére

Egyre nagyobb a káosz a skandináv országokban.

Egyre nagyobb a káosz a skandináv országokban. Miközben Dániának fogy a türelme és sürgetné az iraki bevándorlók visszaküldését a közel-keleti országba, addig Svédországban néhány politikus gyakorlatilag megnyitná a határokat, és tovább emelné a migránsok számát. Közben úgy tűnik, nem csökken a terrorveszély sem: egyre több hír jön meghiúsított merényletekről.

Irak nem akarja visszafogadni saját állampolgárait

A Dánia és Irak közötti „csiki-csuki” 2009 óra zajlik – mondta Georg Spöttle biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában. Korábban volt egy megegyezés a két ország között, hogy Irak visszaveszi azokat a háborús menekülteket, akik még 2008-ban a háború elől menekülve jutottak el Dániába. De az iraki kormány egyoldalúan felbontotta ezt a szerződést. Tehát 9 éve él egy nagyjából 30 ezer fős kisebbség Dániában – jegyezte meg Georg Spöttle. Dánia szerint a bevándorlók közül sok a bűncselekményt elkövetők száma és alacsony a munkavállalóké, ezért szeretné őket visszaküldeni.

A szakértő szerint ennek a kisebbségnek a nagy része táborokban, vagy olcsó szociális lakásokban – amit a dán állam finanszíroz – él. Mivel nagy részüknek integrálódni sem sikerült, a dán kormány diplomáciai szinten minden követ megmozgat, hogy ezeket az embereket haza tudják küldeni. De a bagdadi kormány nagyon vehemensen tiltakozik, még a tárgyalásoktól is elzárkózik.

Rodby, 2015. szeptember 7. Migránsokkal beszél egy dán rendőr a dél-dániai Rodbyben 2015. szeptember 7-én. (MTI/EPA/Jens Noergaard Larsen)(MTI/EPA/Jens Noergaard Larsen)

A dán kormány 1334 dán koronát fizet ki segélyként azoknak a bevándorlóknak, akiket már kiutasított az országból, de a kibocsátó ország nem fogadja vissza őket. Georg Spöttle megjegyezte, hogy a kisebb városok már nem tudják finanszírozni a szociális juttatásokat az ott élő, 5000-6000 fős bevándorló iraki számára. Ez komoly gondot jelent az egész ország számára – tette hozzá. Mivel Dániában a juttatások kifizetése önkormányzati feladat.

Svédország inkább megnyitná a határait

Ezzel szemben Svédország még több menekültet akar befogadni. Nem csupán a svéd feministák, de a kulturális miniszter is gyakorlatilag megnyitná az ország határait.

A szakértő tapasztalatai szerint az emberek Svédországban elhagyják a város problémás (no-go zóna) területeit, sőt, néha magát a várost is. Így kerül egy-egy elnéptelenedett város a külföldi szervezett bűnözés kezére. A libanoni, iraki, szír és különböző marokkói bandák éttermekben lövöldöznek, vagy épp kézigránáttal támadják meg egymást – mondta a biztonságpolitikai szakértő. Georg Spöttle szerint Malmőből például szabályszerűen menekülnek a svédek, mert azt mondják élhetetlen.

 

A biztonságpolitikai szakértő szerint nevetségesek a svéd reintegrációs programok. Szociális munkásokkal vagy pszichológusokkal beszélgetnek a menekültek, akiket a művészeten keresztül próbálnak meg a társadalomhoz közel hozni. Hozzátette, a bevándorlók csak nevetnek ezen.

(forrás:www.hirado.hu)

Az ellenzék mindent lebontana, amit a kormány felépített

Üzenet a múltból: Göncz Árpád köztársasági elnökként először a KGB fedőszervének ülésén tartott beszédet