in ,

Svéd igazság – Svéd jobboldali politikus: ha nem változtatunk, akkor kisebbségbe kerülünk a saját országunkban

Régen még homogén és biztonságos országban élhettünk, ez azonban mára nagyon megváltozott

Svéd jobboldali politikus: ha nem változtatunk, akkor kisebbségbe kerülünk a saját országunkban

 

Richard Jomshof, a bevándorlásellenes Svéd Demokraták politikusa arra figyelmeztette a skandináv állam honatyáit parlamenti beszédében, hogy az őshonos svédek kisebbségbe kerülhetnek a saját országukban.

 

Jomshof a parlamentben elmondott beszédében elmondta, hogyha folytatódik az a trend, amely meghatározza Svédország jelenlegi mindennapjait, akkor könnyen előfordulhat, hogy az országban kisebbségben lesznek azok, akiknek nincsenek külföldi felmenőik.

A Nyheter Idag svéd lap beszámolója szerint a bevándorlást elutasító politikus többször nyomatékosította, hogy Svédország csak a svédeké.

Láthatjuk, mit tett a tömeges bevándorlás az országunkkal az elmúlt évtizedekben. Régen még homogén és biztonságos országban élhettünk, ez azonban mára nagyon megváltozott”

– fogalmazott.

Richard Jomshof

A politikus felháborodásának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy mára Svédországban virágzik a drogkereskedelem, bandák uralják az utcák nagy részét, rendszeresek a lövöldözések, a szexuális bántalmazások és a tömeges erőszakok, melyek mögött rendszerint a bevándorlók állnak.

Komoly veszélyben vagyunk, ha nem változtatunk alapvető dolgokon, akkor kisebbségbe kerülünk a saját országunkban”

– mondta.

Svédországban bő egy hónapja volt parlamenti választás, ahol a Svéd Demokraták végeztek a harmadik helyen. A bevándorlásellenes párt a szavazatok 17,6 százalékát szerezte meg.

Bár az északi állam még nem tart ott az országos átlagot tekintve, hogy a bevándorlók és azok leszármazottjai kerüljenek többségbe, több olyan város is van már, mint például Södertalje, ahol az őshonos svédek már kisebbségben vannak. A statisztikák szerint már a svédek öt százaléka olyan településen él, ahol a bevándorlók vannak többségben.

 

 

(forrás: Bokor Gábor, 888.hu)

Magyar ellenállás – „Elfogadhatatlan a közös uniós határvédelem”

Nem stadion! – Ötéves cél lett Budapest összes földútjának leaszfaltozása