in ,

Soros mindenáron meg akarja dönteni azt a rendszert, amely az ő korábbi szellemi holdudvarát a „politikai szemétdombra” küldte

Szerintem a fele már az övé

Soros mindenáron meg akarja dönteni azt a rendszert, amely az ő korábbi szellemi holdudvarát a „politikai szemétdombra” küldte – mutatott rá az alkotmányjogász

 

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász szerint kis túlzással Soros György világuralomra tör, mert a világ számos pontján aktív politikailag.

Az alkotmányjogász a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta, Soros György hálózata nem csak demokratikus eszközökkel gyakorol nyomást, arról már 2003-ban voltak brit titkosszolgálati információk, hogy szervezetei élére politikusokat, volt titkosszolgákat állított.

Soros György végső célja ifj. Lomnici Zoltán szerint anyagi természetű, de politikai elképzeléseinek erőszakos terjesztése is hatékonyabb lehet a nyílt társadalmakban. Soros György abban érdekelt, hogy kevert, határok nélküli, a gazdasági köröknek kiszolgáltatott Európa jöjjön létre – mondta.

Az Egyesült Államokban tartja magát az a beszéd, amely szerint Soros György pénzzel vásárolt politikai befolyást, a demokrata párt fő támogatója lett, hálózata titkosszolgálati módszereket is bevet – mondta az alkotmányjogász.

Ez egyes esetekben nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet egyes államokban, ez a helyzet most Magyarországon és Lengyelországban is – tette hozzá.

Ezzel kapcsolatban megjegyezte még: Soros Györgyöt a bosszúvágy is fűti, a rendelkezésére álló minden eszközzel meg akarja dönteni azt a rendszert, amely az ő korábbi szellemi holdudvarát a „politikai szemétdombra” küldte.

 

(magyarhirlap.hu)

Magyarország nem adja fel önmagát, mint Nyugat-Európa – És nem is fogja, soha!

A LIDL most az erdélyi magyar nőket alázza