Támogatás
péntek, október 11, 2024
Támogatás
Támogatás

Magyarország nem adja fel önmagát, mint Nyugat-Európa – És nem is fogja, soha!

a
0 komment 1 megtekintés

Nyugat-Európa az önfeladás állapotában van, de Magyarországot nem kényszeríthetik erre, „ha meg akarjuk védeni Magyarországot, határozottan a sarkunkra kell állnunk” – jelentette ki Szájer József fideszes európai parlamenti képviselő a nemzeti konzultációról szóló szombati lakossági fórumon Egerben.

 

A Polgárok Háza zsúfolásig megtelt, annyian voltak kíváncsiak a politikusra.

Szájer József az érdeklődök előtt elmondta, hogy az uniós politikusok többségének volna lehetősége, hogy fellépjen saját hazája és Európa biztonsága érdekében, de hiányzik az akaratuk ehhez.

Ezek a politikusok saját üzleti érdekeik miatt, ellentétben a magyar kormánnyal nem a választóikat, hanem a nyitott, kevert népességű európai társadalom létrehozásában érdekelt Soros György tervét képviselik”

– fogalmazott Szájer József.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Szájer József erkölcstelennek nevezte azokat az európai döntéshozókat, akik hitegetéssel ösztönzik a migrációt és úgy vélte: ők felelősek mindazok haláláért, akik otthonaikat elhagyva vállalkoznak a veszélyes tengeri útra, majd tömegesen hullámsírba vesznek.

A szolidaritás szép szó, jelentése számunkra is fontos, de amit ma Brüsszelben művelnek vele, az elképesztő”

– fogalmazott.

Ugyanakkor megjegyezte: az unión belül „a migráció tabutéma, aki beszél róla, azt kiközösítik, szélsőségesnek minősítik”, miközben Nyugat-Európa nagyvárosainak tereit már elfoglalták a bevándorlók.

Az érintett tagállamok vezető politikusai azért támadják Magyarországot, mert bár saját szavazóik a magyar választókhoz hasonló véleményen vannak, nem merik őket erről megkérdezni – tette hozzá. Ezért is törnek előre ezekben az országokban a migrációt elutasító pártok – tette hozzá.

Fotó: MTVA – Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap

Az EP képviselő kijelentette: a honi ellenzék ugyancsak egységesen tagadja a Soros-terv létezését, támogatja a migránsok európai kötelező elosztását, a kormány azonban kitart amellett, hogy nem teszi Magyarországot bevándorló országgá, és megvédi az itt élőket a migráció következményeitől.

Rámutatott: a nemzeti konzultáció azért fontos a kormánypárti politikusoknak és uniós képviselőknek, hogy az európai színtéren e témában folytatott küzdelmek során érveiket a magyar választók minél szélesebb körének támogatása hitelesítse.

Különösen fontos ez figyelembe véve, hogy az Európai Parlamentben megvan a szükséges többség a Soros-terv elfogadásához – mondta Szájer József, aki arra is kitért: a magyar kormány nem Soros György ellen, hanem a terve és a „rövidlátó, buta, elvtelen európai politizálás ellen” harcol, ami az ukrán oktatási törvény kapcsán is tetten érhető.

Ahogy a nemzeti konzultáció, úgy a jövő évi választás tétje is egyértelmű és világos: meg kell védeni mindazt, amit az elmúlt évszázadok során az ősök örökül hagytak, annak a közös munkának az eredményét, mely az elmúlt 7 évben a csőd széléről visszarántotta és sikeressé tette, fejlődő pályára állította Magyarországot – fogalmazott Szájer József.

(MTI)

 

(Tóth Dalma, 888.hu)

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.