Támogatás
szombat, április 19, 2025
Támogatás
Támogatás

Sebestyén Balázs beszólt a Szkeptikus Társaságnak: ha akarjátok, hogy minden rólatok szóljon, adjátok oda a díjat! – Videó

0 megjegyzések 41 megtekintés

A Szkeptikus Társaság 2021-ben hirdette meg először az úgynevezett Laposföld-díjat, amit akkor a vírusszkeptikus Gődény György kapott. Ahogy korábbi cikkünkben mi is beszámoltunk róla, a társaság ebben az évben ezúttal Bagdy Emőkét, Bogár Lászlót, Máté Gábort és Sebestyén Balázst jelölte a „díjra”, utóbbit a következő indoklással: „Sebestyén Balázst pedig a következő indoklással jelölték a díjra: „A tényekre alapuló tájékoztatás és szórakoztatás helyett a szóbeszédekre és laikus saját fejtegetésekre épülő, de nagyon határozottan, nagy nyilvánosság előtt előadott álhírek és összeesküvés-elméletek terjesztéséért.”

 

 

A rádiós műsorvezető a Rádió 1 Balázsék című műsorában fejtette ki véleményét jelöltségéről.

Egyébként a csapat nem rossz”

– kezdte értékelését, majd úgy fogalmazott: „Köszönöm szépen, de ez még nincs meg. Versenyben vagyok, és ahol versenyben vagyok, azt el akarom hozni. Nehogy már ne hozzam el a Laposföld-díjat. Ha akarjátok, hogy minden rólatok szóljon, akkor adjátok oda a díjat. Ilyen sajtókampányt soha nem kaptatok még!” – kommentálta a jelölést némi iróniával a műsorvezető.

 

 

 

(Mandi)

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.