Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Schiffer jól beszólt az ellenzéknek: Kár volt Szél Bernadettnek annyit randalíroznia december-januárban

0 megjegyzések 1 megtekintés

„Aki a kaviárbaloldalra és a neoliberálisokra szavaz, az az offshore-ra és a tőke Európájára szavaz” – nyilatkozta Schiffer az Azonnali.hu-nak. A portál az egykori pártelnöktől arról érdeklődött, kire fog szavazni az EP-választáson. Mint többek közt elmondta: „nem tudnék annyi Unicumot meginni, hogy a de facto Ujhelyi István által vezetett listára szavazzak”.

 

A portál felidézi, hogy korábban hasonló kérdést tettek fel az LMP-ből kiebrudalt Szél Bernadettnek, aki elmondta: az általa erősen Európa-pártinak és innovatívnak tartott Momentumot, valamint az MSZP-Párbeszéd listája 4. helyén induló Jávor Benedeket támogatja az EP-választáson. Schiffer András az Azonnali.hu megkeresésére úgy reagált: az EP-választás legfontosabb kérdései, hogy melyik pártnak mi a véleménye a tőke Európájáról, a szabadkereskedelemről, a nemzetközi választottbíróságokról; lesz-e egy olyan Európa, ahol a profit hosszú távon nem előzi az ember és a környezet érdekeit.

Szél kijelentéseivel kapcsolatban ugyanakkor hozzátette: szerinte Emmanuel Macron pontosan ugyanazt csinálja Párizsban a munkások védelmével, mint Orbán Budapesten. Mint fogalmaz:

ha valakinek Macron magyar hangjai annyira szimpatikusak, akkor nem értem, mi baja volt a túlóratörvénnyel, akkor kár volt ennyit randalírozni december-januárban.

A Momentummal kapcsolatban Schiffer úgy fogalmaz: számára eleve vállalhatatlan a párt, mivel annak a Monsanto és a Syngenta által támogatott ALDE pártcsaládjának tagja, amely az unió legkorruptabb frakciója. Az ügyvéd az MSZP-Párbeszéd-lista 4. helyén induló Jávor Benedekről azt mondja:

nem tudnék annyi Unicumot meginni, hogy a de facto Ujhelyi István által vezetett listára szavazzak.

Úgy véli, Ujhelyi István a szabadkereskedelem elkötelezett híve. Schiffer végül elárulja, hogy az LMP-s Vágó Gáborra adja majd a szavazatát, mivel szerinte a politikus mondanivalója harmonizál azzal, „amire a következő öt év során az uniós döntéshozatalban szükség lenne”.

Forrás: azonnali.hu; Fotó: MTI

(forrás:pestisracok.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.