Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Schiffer a Völner-ügyről: az ellenzéknek innen nehéz nyerni

0 megjegyzések 8 megtekintés

Schiffer András a Heteknek nyilatkozott Völner Pál kapcsán. Ismeretes: kedden Völner Pál mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta a legfőbb ügyész, valamint már az államtitkár is bejelentette: lemond korábbi pozíciójáról, és vállalja az ügy politikai következményeit. 

Az ügyvéd, volt országgyűlési képviselő úgy véli, a Fidesz akár profitálhat is az ügyből.

Diktatúra?

Schiffer emlékeztet: az ellenzéki retorika eddig az volt, hogy a Fidesz-kormány „mindenek felett áll, diktatúra van, a legfőbb ügyész fedezi a bűnözőket”. A volt országgyűlési képviselő álláspontja szerint viszont a legfőbb ügyész „most, a választási kampány előtt kikéri egy fideszes országgyűlési képviselő, államtitkár mentelmi jogát”.

Ezzel szemben a parlamenti ellenzéki politikusok az elmúlt években a végrehajtói visszaélésekkel, embertelenségekkel és most a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának éltre hívásával is igen keveset foglalkoztak”

– fogalmazott.

Schiffer hozzátette, hogy az ellenzéknek „innen nehéz nyerni, hiszen a Fidesz könnyen mondhatja – mint ahogy mondja is –, hogy a jogállam működik és a legfőbb ügyész pártatlanul üldözi a korrupciót”.

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.