Támogatás
péntek, május 9, 2025
Támogatás
Támogatás

Rendkívüli: a kormány átveszi a Lánchíd felújítását, ha Karácsonyék sokáig töketlenkednek.

0 megjegyzések 7 megtekintés

Hollik István bejelentette, hogy ha hosszú ideig tart a főváros “szerencsétlenkedése” akkor a Fidesz és KDNP frakciók megkérik a kormányt, hogy vegye át a Lánchíd felújítását és vegye a saját kezébe. Az ATV kérdésére azt mondta: ez rövid időt jelent, “nem sokat tudunk most már várni ezzel”. Az átvétel egyszerű jogi aktus, egy törvényt kell hozzámódosítani – mondta el Hollik István az ATV kérdésére.

Mint az atv.hu beszámolt róla, a Lánchíd nemzeti jelkép, és a főváros felelőssége. Érthetetlen, hogy miért nem írta ki a főváros a közbeszerzést. A “szerencsétlenkedést” a Fidesz és a KDNP eddig türelemmel figyelte. De ha ez hosszú ideig így tart, akkor megkérik a kormányt, hogy vegye át a fenntartást, vegye a saját kezébe. Így újult meg a Kossuth tér, a Vár is. Azt kérik a kormánytól, hogy vegye át a felújítást – jelentette be Hollik István.

Az ATV kérdésére, hogy a “rövid idő” egy-két hetet jelent-e, az ATV szerint Hollik István nem mondott konkrét határidőt, de a válaszából kiderült, hogy nem várnak túl sokáig.

Kell lépéseket tenni, a kormányzatnak kell a tulajdonosának lennie a Lánchídnak, akkor tudják felújítani – mondta Hollik István. Az ATV kérdésére Hollik István azt is elmondta, hogy kell lépéseket tenni a Lánchíd átvételéhez, a kormányzatnak kell a Lánchíd tulajdonosának lenni, de ehhez törvénymódosításra van szükség.

Ez egyszerű jogi aktus, egy törvényt kell hozzá módosítani – nyilatkozta a Fidesz kommunikációs igazgatója az ATV-nek.

 

(Számok – a baloldali álhírek ellenszere Facebook oldal)

 

Oszd meg másokkal is!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.