in , ,

Raffay Ernő: „A DK azért hallgatott június 4-én, mert becstelenek” MÁTÉ PATRIK

TELJESEN TORZ ELKÉPZELÉS, HOGY AZ ADÓFIZETÉSTŐL LEGYEN VALAKI MAGYAR

A baloldali pártok csak a szavazatszerzés miatt emlékeztek meg a trianoni békediktátum évfordulójáról – jelentette ki lapunknak Raffay Ernő történész. Szerinte a Demokratikus Koalíció azért hallgatott a nemzeti összetartozás napján, mert becstelenek.

 

 

 

– Olyan gyenge helyzetben van a magyar baloldal, hogy azt csinálják, amit eddig soha: Trianon traumáját már kevésbé bagatellizálják. Ez új jelenség – fogalmazott a Magyar Nemzetnek Raffay Ernő történész azzal kapcsolatban, hogy a legtöbb baloldali párt megemlékezett a június 4-i tria­noni évfordulóról, ám a nemzeti összetartozás napját leginkább a saját politikai céljaikra, a kormány támadására használták fel. – Nem a me­g­győződésük diktálta, hogy Trianonra emlékeztek, hanem ezzel szeretnének pluszszavazatokhoz jutni a következő választásokon – szögezte le Raffay Ernő, aki szerint továbbra is magyarellenes a baloldal.

– A DK azért hallgatott június 4-én, mert becstelenek

– hangsúlyozta, majd felidézte, hogy Gyurcsány Ferenc és a baloldal korábban többször is a külhoni magyarok kettős állampolgársága ellen tiltakozott, egyik érvük pedig az volt, hogy aki nem Magyarországon fizet adót, az ne rendelkezhessen választójoggal. – Teljesen torz elképzelés, hogy az adófizetéstől legyen valaki magyar – tette hozzá. A történész szerint a DK-sokhoz képest Aczél György, a Kádár-korszak egyik főideo­lógusa szinte már egy magyar érdekeket képviselő politikus volt.

 

 

Ahogy arról lapunk beszámolt, a Demokratikus Koalíció részéről szokás szerint nem érkezett semmilyen közlemény vagy megszólalás a trianoni békediktátum évfordulóján.

Ehelyett a baloldal legerősebb pártja Gyurcsány Ferencet ünnepelte, miután a pártelnök június 4-én töltötte be a 62. életévét.

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere Baranyi Krisztinával, a IX. kerület vezetőjével közösen indított jótékonysági árverést és adománygyűjtő akciót a kárpátaljai Beregszász megsegítésére. Karácsony úgy vélekedett, hogy ma már közös fájdalmaink sincsenek, mert a politikai vitáink egyre inkább arról szólnak, hogy ki tartozik a nemzethez, nem pedig arról, hogy mi a nemzet érdeke.

Eközben Fekete-Győr András, a Momentum korábbi elnöke arról beszélt, hogy ökölbe szorult a keze, amikor Tria­nonról olvasott. Szót ejtett arról is, hogy a közelmúlt történelmében példa volt arra, hogy a felvidéki, az erdélyi vagy épp a vajdasági magyaroknak külön ­küzdeniük kellett a többségi társadalmat automatikusan megillető jogokért, továbbá elismerte, hogy a kárpátaljai magyarok helyzete is messze van attól, amit elfogadhatónak tart. Ironikus, hogy Fekete-Győr korábban többször is a Momentum román testvérpártja, az USR PLUS mellé állt, a 2020-as romániai önkormányzati választások idején pedig azt üzente az erdélyi magyaroknak, hogy az USR PLUS szövetség önkormányzati jelöltjeit támogassák.

 

 

 

(Máté Patrik, magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Nincs megállás! Pilhál Tamás is becsicskította Nagy Ervint! – Nagyon jó a műsor!

Brutális rekordok! Szó szerint százezrek olvassák a mindenszo.hu-n Bognár Zsolt színművész közéleti írásait – Megkérdeztük erről a színészt