in , ,

Pimasz Macron – Macron szerint túl sokat „vinnyognak” a franciák

Ez igen

Macron szerint túl sokat panaszkodnak a franciák

 

Franciaország jobb hely lehetne, ha az emberek nem vinnyognának annyit – mondta a francia elnök.

 

Honnan lehet felismerni a hardcore balliberálisokat? Onnan, hogy egy tetszőleges témájú beszélgetésben bármikor képesek általánosságban állítani valamit a magyarokról. Példamondat: „a magyarok …”. Ide behelyettesíthető a „birka nép”, „szolgalelkűek”, „lusták” s a többi. De az egyik legtipikusabb balliberális állítás: „a magyarok túl sokat panaszkodnak”. Aztán amikor ezek az értelmiségiek kimennek mosogatni Londonba, Amszterdamba vagy Berlinbe, akkor rájönnek, hogy mi még egész visszafogottak vagyunk.

Ugyanezt a balliberális tempót vette fel Emmanuel Macron francia elnök a napokban. Olyannyira sikerült kihúznia a gyufát, hogy még a libsi Politico is felmelegítette a vádat, amely szerint Macron „a gazdagok elnöke”.

A Politicónál, mint a hasonszőrű „függetlenobjektív” lapoknál általában, pontosan fel lehet mérni, hogy ki az, akit kedvelnek a szerkesztők. Soros kapcsán például sosem felejtik el megjegyezni, hogy „filantróp”. Akit pedig nem kedvelnek, abból egyszerűen „szélsőjobboldali” lesz. Macron kapcsán eddig nem használtak jelzőket, úgy tűnik, hogy Macron a libsik között is egyre kevésbé népszerű.
A franciák jobban tennék, ha Charles de Gaulle egykori elnök példáját követnék és kevesebbet panaszkodnának – mondta Macron egy nőnek, aki amiatt aggódott, hogy csökkenni fog nyugdíja.

Az elnök a nyugdíjjal kapcsolatos aggodalmakra azt válaszolta, hogy ő azt hallotta de Gaulle unokájától, hogy a tábornok a „szabadon beszélhetsz, ám panaszkodni nincs jogod” elvét követve élt.

Fotó: AFP

Azt hiszem, hogy a tábornoknak jó volt ez az ökölszabálya”

– mondta Macron a nyugdíjasnak. Hozzátette: az ország teljesen más lenne, ha ezt mindenki megfogadná. Fel sem ismerjük, hogy milyen szerencsések vagyunk – okította a nyugdíjast Macron.

A beszélgetés Colombey-les-Deux-Eglises településen hangzott el, de Gaulle szülőfalujában, ahol épp azt ünnepelték, hogy a francia alkotmány 60 éves.

Macron kormánya arra kényszerítette a nyugdíjasokat, hogy magasabb társadalombiztosítási járulékot fizessenek, ami tiltakozásokat váltott ki.
Szólíts elnök úrnak kisfiam!

Macron korábban akkor keltett megütközést, amikor egy gyereket oktatott ki, hogy ne pajtiskodjon vele, szólítsa „elnök úrnak”. A franciák nem is a konkrét mondandón, hanem hangnemen háborodtak fel, a francia elnök fölényeskedése vágta ki a biztosítékot. Az esetről készült videót ide kattintva tudod megnézni.

Ne panaszkodj, találsz te itt elég munkát barátom!

Macronnak láthatóan nem megy a kommunikáció a közemberekkel. Akkor is címlapokra került, amikor egy munkanélküli férfinak azt tanácsolta, hogy „az út túloldalán már talál is munkát”. A kifejezést arra értette Macron, hogy csak ki kell nyújtania a kezét és már bele is hullik az ölébe a lehetőség.

Ezt egy 25 éves kertésznek tanácsolta az elnök, hozzátéve, hogy váltson más területre: felszolgálókra és építőmunkásokra van szükség.

A kertész úriember még szeptember közepén lépett oda az elnökhöz az Elysée-palota egyik rendezvényén, mondván, hogy több helyre is elküldte az önéletrajzát, de semmi.

Bárhol járok, mindenhol jönnek oda hozzám a munkaadók, hogy nincs elég ember – válaszolt az elnök, majd felsorolta, hogy a hotelekbe, kávézókba, építkezésekre kell a munkaerő.

Akár úgy is tudok a helyedben munkát találni, hogy csak átmegyek az utca túloldalára”

– mondta fellengzősen Macron, majd elküldte a fiatalembert a Montparnasse környékére, mert ott a kávézókba keresnek embert. Legalábbis szerinte.

A felvétel láttán sokan mondták, hogy Macronnak fogalma sincs, hogy hogyan él egy átlagember.

Parádé

Ezen fiaskói miatt totál sznobnak, az átlagemberektől elrugaszkodottnak tartja Macront a francia sajtó.

Vélhetően emiatt, pontosabban ezt orvosolandó került sor arra, hogy az elnök egy útja során úgy döntött, hogy ő most börtönviselt, izzadt, fekete férfiakkal fog fotózkodni. Hátha ettől közelebb kerül az átlagemberekhez.

Fotó: AFP

Sikerült?

(Bácskai Balázs, 888.hu)

Feljelentik a tolvaj Gyurcsányt

Bréking! – Bevégeztetett: Kizárták Volner Jánost a Jobbikból, kilépők is vannak