in , ,

Pilhál: UEFA, Brüsszel, Strasbourg: egyazon elmebeteg három feje

Afféle lincselés ez. Falkában támadnak a hiénák. Még állunk, nem térdelünk, de minden irányból jönnek az ütések, rúgások.

 

Afféle lincselés ez. Falkában támadnak a hiénák. Brüsszel, UEFA, Strasbourg. Még állunk, nem térdelünk, de minden irányból jönnek az ütések, rúgások. Várják, hogy megrogyjunk, földre kerüljünk. De nem fogunk. Gyakorló elmebetegekkel állunk szemben.

Újabb ajándékcsomagot kapott szép hazánk a strasbourgi viccházból, amit némelyek (tévesen) emberi jogi bíróságként emlegetnek. A taláros csapat a minap kimondta: Magyarország megsértette egy pakisztáni illegális határátlépő, bizonyos Khurram Shahzad jogait azzal, hogy „visszakényszerítette” őt Szerbiába. Nem ő tört be hozzánk, dehogy – mi kényszerítettük vissza szegényt. Bezony!

 

 

Máris átadom a szót Gyuri bácsi kedvenc magyarországi gittegyletének, a Magyar Helsinki Bizottságnak, amely a következőképpen elevenítette föl patronáltjuk hányattatásait:

Pakisztáni ügyfelünk 2016 augusztusában lépte át irregulárisan a magyar határt, majd amint lehetősége nyílt rá, egyből menedéket is kért angolul. A frissen, egy hónappal előtte bevezetett új szabályok értelmében a rendőrség azonban nem regisztrálta menedékkérelmét, hanem egy rendőrségi furgonba ültetve leszállították a határkerítéshez. A kerítésbe beépített kapuk egyikén átparancsolták Szerbiába, erről pedig videót is készítettek.”

Irregulárisan, mi? Nem inkább illegálist kellett volna írni? A tiltott határátlépés tudniillik törvénybe ütközik, bűncselekmény. Illegális. Khurram Shahzad ahelyett, hogy a határátkelőhöz fáradt és bekopogott volna, bebocsátást kérve hozzánk, inkább átvágta a határkerítésünket, esetleg átmászott fölötte, átrágta magát alatta. Tipikus jogkövető magatartás…

 

 

 

 

És mi ez a baromság, hogy „amint lehetősége nyílt rá, egyből menedéket kért”? A kijelölt határátkelőnél kell menedéket kérni, nem pedig a puszta kellős közepén, miután elkaptak a rendőrök. Aki átcsörtet a határunkon, az biztosan rosszban sántikál. Az olyat nem regisztrálni kell, hanem páros lábbal kirúgni az országból, örökre. Előtte azért ujjlenyomatot, DNS-t lehetne tőle venni, hogy soha többé ne tehesse be ide a lábát.

„Magyarországon ezzel az eljárással szemben semmilyen jogorvoslat nem létezik”

– sopánkodnak Gyuri bácsi diverzánsai. Erre létezik egy igen bölcs mondás: amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten. Tán Khurram úr szabályos eljárás keretében akart Magyarországra látogatni, kopogtatva, kérelmét a kijelölt határátkelőnél leadva? Nem? Akkor úgy megy, ahogy jött. Rövid úton. Akinek ez nem tetszik, az nem emberi jogokat véd, hanem bűnt pártol. Aki pedig nagyüzemben teszi ezt, mint a Helsinki bizottság, az terrorcselekményt követ el. És pont.

Tudják, mit kéne csinálni a helsinkisekkel meg az idióta strasbourgi haverjaikkal? Bezsuppolni mindegyikük otthonába tíz-tizenöt illegális lakásfoglalót. De nem ám a szolid fajtából, hanem azt, amelyik a parkettából rak tüzet a szoba közepén. Etessétek őket a saját pénzetekből, kispajtások! – üzenném nekik. És nem tehetnék csak úgy utcára őket, hiszen – ők mondák – az ilyeneknek „emberi jogaik” vannak. Pár nap után vinnyogva megadnák magukat, és kegyelemért könyörögnének. Mert gazemberek ezek, idegen zsoldosok, akiket egyetlen céllal fizet Gyuri bácsi meg Brüsszel: hogy szúnyogként zaklassák, gyötörjék a magyar államot. Így készítve elő a terepet a nemzetek és szuverén államok nélküli, szivárványos világkormánynak.
TÖBBFRONTOS TÁMADÁS
Tegnapi hír: egy másik európai gittegylet, az UEFA-maffia három zárt kapus mérkőzéssel sújtotta Magyarországot. Állítólag volt néhány szurkoló, aki csúnyákat kiabált. Aha, persze. Minden stadionban mindig vannak és lesznek, akik csúnyákat kiabálnak. Ez is a focihoz tartozik. Amúgy azok, akikre vonatkozott (a francia játékosok), egy szót sem értettek a szidásokból, tehát nem fájt nekik. Sérelem nem érte őket. Ha pedig nincs sérelem, büntetés sem járhatna.

Ha Európa még egy civilizált hely lenne, esetleges egyéni bűnökért nem büntetnének egész közösségeket. Ám a magyarok ellen bármilyen barbarizmus megengedett. Ezért lehet máig hatályos a náci Benes-dekrétum. Ezért lehet megfosztani állampolgárságuktól felvidéki magyarokat. S ezért elég pár fizetett provokátor ahhoz, hogy egy egész nemzetet stadionbezárásokkal, pénzbüntetéssel sújtsanak.

 

 

 

 

Mindeközben Brüsszel kötelezettségszegési eljárást akar indítani hazánk ellen, mert kizavartuk az óvodákból, iskolákból a gyermekeinket behálózni próbáló genderőrülteket, LMBTQ-hittérítőket, s mostantól még szigorúbban büntetjük a hollandoknak oly kedves pedofil szörnyetegeket. Ezzel a bütykükre léptünk, hiszen a nyugati korszellem alapján ma már nem csupán eltűrni kötelező a szexuális őrültségeket, hanem terjeszteni kéne a kisdedek körében.

Szóval elkezdődik (folytatódik) a szokásos balliberális tombolás: elveszik a nekünk visszajáró uniós pénzeket, ki leszünk rúgva a klubból, satöbbi. Ha kérhetném: ne csak fenyegetni tessenek, hanem cselekedni: elvenni és kirúgni. (Utóbbi esetre már behűtöttem egy pezsgőt.) Akkor tán a lassabb fölfogású magyarok is észbe kapnának. S akkor nem kétharmada, hanem négyötöde lenne a Fidesznek jövőre.

Brüsszel, Strasbourg vagy az UEFA mostani és korábbi magyarellenes büntetéseit nem a politika vagy a sport, kizárólag a pszichiátria mezsgyéje felől lehet értelmezni. Gyakorló elmebetegekkel állunk szemben.

 

 

(Pilhál Tamás, pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Hoppá! Német Balázs válaszolt Bayer Zsoltnak

Kövér László: téves az a hiedelem, hogy a magyar többség megint eltűri egy terrorista kisebbség randalírozását ebben az országban