„A rezsim az unión belül fenntarthatatlan, azon kívül meg éhenhal. Feltétlen híveid öreg, félrevezetett, buta emberek. Örökké tartó többség belőlük nem képezhető” – sóhajtja Tóta W. Árpád a Hvg.hu-n. Ráolvasással próbálja magát és olvasóit meggyőzni, hogy ez így nem maradhat örökké.
Ugyan, miért ne maradhatna?
Hiába vergődik a Tóta-kör, a magyarok tizenhárom éve nem értik a sirámaikat. Nem és nem. Hiába ismételgetik rendületlenül, kevesen veszik be a maszlagot, hogy itt diktatúra leledzik, veszélyben a fékek-ellensúlyok meg Brüsszel „alapértékei”, az unió nélkül pedig mind éhen veszünk. E hazug és unalmas paneleket pontosan egyharmadnyi magyar veszi be, a kétharmad viszont árkot röhög köréjük.
Tóta W. Árpád nem érti, miért. Noha ő a fideszes kétharmadok egyik legszorgosabb kovácsa. Nála bőszebben kevesen sértegetik a magyarokat. Lásd: a magyar egyetemisták „buzizó vademberek”. Aztán: „Ide visszatérni nem büszke gyönyörűség. Magyarországra visszajönni: szar.” Vagy: „Mi van, ha a [magyar] néplélek ostoba, mint a s…gg?” Igaz, a kampányidőszakban Márki-Zay Péter szépen fölzárkózott Tóta mellé magyarokat pöködni, s lám, annak is milyen jó vége lett.
A magyarországi baloldal azért (is) hasal el tizenhét éve minden országos választáson, mert nem ismerik a magyarokat. És nem is óhajtják megismerni, tudniillik nem szeretik őket – ez sorozatos bukásaik másik fő oka. A harmadik, hogy képtelenek az önreflexióra. Minden választásnak ugyanazokkal a jelszavakkal futnak neki – összefogás, megmentjük a demokráciát, legyünk Brüsszel legjobb csicskái satöbbi –, aztán csodálkoznak, hogy ugyanaz az arcra esés jön, mint előzőleg. Aztán szidják a „buta”, „krokodilagyú”, „sötétben tartott, trágyával etetett”, „részeg”, „vidéki” magyarokat. Akik aztán négy év múlva újfent ostorral kergetik el őket a hatalom közeléből.
Jó az irány, Árpád, tartsátok!
(Pilhál Tamás, magyarnemzet.hu)
LEGYÉL NAPRAKÉSZ!
