Támogatás
hétfő, október 14, 2024
Támogatás
Támogatás

Pilhál György fontos kérdése Cseh Katalinról: kit képvisel ez a kerge asszony?

a mindenadmin
0 komment 12 megtekintés

A Momentumnál ezúttal Cseh Katalin intézett kirohanást a kormány ellen. (Gondolom, ő volt az inspekciós.) Azt írja, a Fidesz elköltötte az államkassza utolsó forintjait a kampányban, hogy az osztogatással növelje az esélyeit. „Orbán még két hete is azt mondta, hogy nem lesz megszorítás. Ez gigantikus hazugság […]” Azon is háborog, hogy „megszüntették a katát” – ami persze épületes marhaság, nem szűnt meg a kata, utánanézhetett volna a pattogó asszonyka. „A Fidesz addig tudott úgy-ahogy kormányozni, amíg az európai gazdaság növekedése magával húzta a magyart, és ömlött Brüsszelből az ingyenpénz. […] Kapkodás van, megszorítás, és közben persze azért kicsit lopnak is” – írja a Brüsszelben ármánykodó asszonyka (aki viszont 4,5 milliárd forintnyi EU-támogatást „haza tudott hozni”). „Hülyének néznek minket” – zárja bejegyzését. („Aki titeket hülyének néz, nem téved” – helyesel egy kommentelő.)

Nehéz követni a feldúlt delnőt. Nemrég azon háborgott, hogy az Orbán-kormány (a negyedszerre is kétharmados Orbán-kormány) Ukrajna-politikája nem a magyar nép álláspontját tükrözi.

Hogy ezt milyen felmérés előzte meg, nem derült ki a kanadai születésű delnő bejegyzéséből, akinek pártja egyébként a magyar kisebbség ellen kampányolt a román és a szlovák választásokon. Nem is csoda, hogy Cseh Katalint még a saját oldalán is le szokták hazaárulózni. Pél­dául amikor ultimátumot küldött az Európai Bizottságnak: ha nem alkalmazzák a jogállamisági mechanizmust Magyarországgal és Lengyelországgal szemben, pert indít ellenük.

Kit képvisel ez a kerge asszony? (Költői a kérdés.)

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

 

0 0 szavazatok
Cikk értékelése
Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.