Támogatás
vasárnap, március 23, 2025
Támogatás
Támogatás

Pilhál: az Európai Unió klasszikus hülyeséglista-vezető uborkagörbületi ajánlását is túlszárnyalja Frans Timmermans minapi ötlete

0 megjegyzések 8 megtekintés

Az Európai Unió klasszikus hülyeséglista-vezető uborkagörbületi ajánlását is túlszárnyalja Frans Timmermans minapi ötlete. „Mosás helyett szellőztessék ki inkább a ruhákat” – javasolta az unió lakóinak a zöldátállásért felelős bizottsági alelnök a környezetvédelmi testület legutóbbi ülésén. Nézete szerint a lakosságnak is ki kell vennie részét az Oroszország elleni fellépésekből.

Én már akkor problémásnak láttam a szőrös hollandust, amikor néhány éve egy budapesti MSZP-eseményen szenvedélyesen ölelgette a hungarikumként felkonferált Nagy „Trágár” Blankát. A visszajelzésekből ítélve mások is aggódnak alelnök úr előrehaladott mentális állapota miatt. Több hozzászóló javasolta, hogy a ruhák helyett talán inkább Mr. Timmermans fejét kellene alaposan kiszellőztetni. Egyikük példát is hozott: „Hazamegy a kőműves a tűző napon, kánikulában lezavart tízórányi meló után, kirakja szellőzni a kipállott sótól hegyvonulatot mintázó pólóját, majd bevizezett vattával átdörzsöli ecetszagúra izzadt testét… Ez ám a szép jövő!” Más azon mereng: dejszen akkor a koszos, ápolatlan, kéregető hajléktalan tulajdonképpen a haladó, modern nyugati világ előhírnöke! A csöves az ideális EU-polgár. Nem mosdik, nem autózik, nem mossa a ruháját, igazi európai embereszmény.

Persze az is lehet, csak hagyományápolásról van szó. Talán Frans Timmermans is olvasta Karl Marx életrajzírójának, az angol Paul Johnsonnak a könyvét (Entellektüelek), amely megemlíti, hogy a nagy gondolkodó sem vitte túlzásba a mosakodást (igaz, emiatt örökösen mindenféle randa furunkulusokkal kínlódott), és tessék, mégis utat mutatott. (Zsákutcát – P. Gy.)

 

 

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

 

Add tovább!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.