in ,

Pilhál nekiment az Orbán Viktort szidalmazó Vajda Mihálynak

Fóbia

Ügyesen csinálja Orbán Viktor – mondta a mostani 168 Órának Vajda Mihály filozófus-akadémikus, Orbán-magatartáskutató. A 84 éves, hardrocker frizurás Misi bácsi félévente szokta elemezni a miniszterelnök tevékenységét a hetilapnak, ilyenkor mindig mond valami épületes marhaságot. Most például azt, hogy Orbán Viktornak egyetlen méltó elődje volt, mégpedig Kádár János, ugyanis „rémséges emberekből lesznek a legsikeresebb politikusok”. Misi bácsi tavaly egyik megjelent könyvében is kitért a kormányfőre, miután előtte leparasztozta a Fideszt (fölvezetésképp meg zsidózott egyet): „Én többnyire felismerem a zsidókat; ennek az attitűdnek a döntő eleme az, hogy mindig van benne egy ironikus visszafogottság a saját álláspontot illetően is.” Nos, ennek a visszafogott csapatnak – Misi bácsi szerint – távoznia kellett a Fideszből, mert Orbán Viktor nem szereti ezt a fajta iróniát, így aztán maradt sok százezer paraszt a pártban…

Az agrárhasonlat – és a miniszterelnök személye – a következő 168 órás Vajda-interjúban is felbukkant. „Húszévi vergődés után egy kellőképpen gátlástalan politikus megbuktatta a rendszert, és a saját képére formálta – mondta a kormányfőről. – Ami a választók magatartásában változatlan, az a szavazók jobbágymentalitása.” Én inkább Misi rocker szavaiban érzek prosztó elemeket. (Ami persze érthető, hiszen pályafutásának java „munkás-paraszt” kormányok idejére esett.)

Misi bá két éve visszaadta a Debreceni Egyetemnek professor emeritus címét, így tiltakozva Vlagyimir Putyin díszpolgári kitüntetése ellen. Ami azért érdekes, mert hősünk (még mielőtt Lukács György tanítványa lett) a moszkvai Lenin Intézetbe járt.

Elég nehéz követni a Mihályt.

(Pilhál György, magyarnemzet.hu)

 

Oszd meg másokkal is!

Istenkáromlás Ausztriában! Conchita Wurst koncert lesz a bécsi székesegyházban

Elképesztő felvételek a déli határról – Így védekezik a magyar hatóság a migránsinvázíó ellen – Videó