in ,

Philip szétkapta a disznószemű Vásárhelyi Máriát: “Megint kegyedre ereszkedett a gyűlölet mákonyos köde.”

A kommunikációs szakember a felsőoktatási reformmal kapcsolatban szállt szembe Vásárhelyi Mária indulatos megjegyzéseivel.

 

A szociológus nemrég „írástudatlan és műveletlen maffiózókról” írt posztot Facebook-oldalán a felsőoktatási rendszerrel és az új alapítványi formával kapcsolatban, amit Rákay Philip nem hagyott szó nélkül.

„Ejnye, Marika néni! Már megint kegyedre ereszkedett a gyűlölet sűrű, mákonyos köde, amely minden racionalitást felülír, nem is beszélve azokról a fránya tényekről…Vásárhelyi Mária most éppen a felsőoktatási rendszer haláláról delirál, szerinte az új alapítványi forma nem egyéb, mint »politikai célú kiárusítás«, amely egyben a »teljes egyetemi rendszer szétverését« jelenti, a felsőoktatásban dolgozó vezetők pedig gyáva árulók, akik »hetedíziglen« szégyenkezhetnek majd, mivel asszisztáltak ahhoz, hogy »eladták az egyetemeket félig írástudatlan, műveletlen, hatalom- és pénzéhes maffiózóknak.«” – írja Rákay a közösségi oldalán.

„A kegyed jó édesapukájának elvtársai, kebelbarátai voltak írástudatlan maffiózók”

Hozzátette: „A tények kedvéért rögzítsük: senki nem adott el semmit, az alapítványi forma pedig egyáltalán nem ördögtől való. A világ számos országában láthatunk erre kiválóan működő példákat. A híresen elfogulatlan szerző szerint ilyet sem Hóman, sem Klebelsberg, sem Révai nem tett volna…”

Rákay Philip végül felkérdezi Vásárhelyi Máriát: „Tudja kik voltak félig írástudatlan és műveletlen maffiózók, akik generációk jövőjét, s a hazánk megmaradását tették zárójelbe, Marika néni? A kegyed jó édesapukájának elvtársai, kebelbarátai. Az a gyilkos kommunista banda, amely a társadalmi piramist a talpáról a feje tetejére állította, s például Révai József – és a többi aljadék – segítségével csinált élet-halál urakat hat elemit végzett, vagy épp félanalfabéta disznópásztorokból, meg villamoskalauzokból, pártutasításra. Akiknek aztán

a gyerekei – ellentétben az egykori polgári osztály gyermekeivel – kibélelt utakon kerülhettek be bármelyik egyetemre,

lettek belőlük később – kegyeddel együtt – »reformkomcsi« vagy épp »liberális« értelmiségiek, akik a mai napig azt gondolják, hogy örök hitbizományba kapták egyetemi katedráikat és tévedhetetlen, nélkülözhetetlen véleményvezéri státuszukat.”

 

 

(mandiner.hu)

 

Add tovább!

Vélemény, hozzászólás?

Loading…

0

Kamu Geri ezt is elcseszte: elszúrhatták a lámpaprogramot, hatalmas dugó a Blahánál

A Közlekedő Tömeg Egyesület közleménye: lassú és tömött villamosra csábítaná át az autósokat a főpolgármester