in

Példátlan TÁMOGATÁS! – Pártállástól függetlenül sorakoztak fel a polgármesterek a fideszes jelölt mögött Veszprémben

A veszprémi választókerület 22 polgármestere írt alá közös nyilatkozatot, melyben kinyilvánítják, hogy pártállástól függetlenül a Fidesz jelöltjét, Ovádi Pétert látnák szívesen a következő Országgyűlésben.

A veszprémi választókerület 22 polgármestere írt alá közös nyilatkozatot, melyben kinyilvánítják, hogy pártállástól függetlenül a Fidesz jelöltjét, Ovádi Pétert látnák szívesen a következő Országgyűlésben. Ilyen széleskörű összefogásra, támogatásra egy jelölt mellett még soha nem volt példa. Érdekesség, hogy a nyilatkozatot jegyző településvezetők közül csak néhányan polgármesterek a Fidesz színeiben vagy támogatásával, a legtöbben függetlenek, vannak közöttük, akik még csak nem is jobboldali kötődésűek.  

Miközben szinte kivétel nélkül minden ellenzéki párt, és ellenzéki jelölt az összefogás

fontosságáról és erejéről beszél, a  kormánypártoktól sem balra, sem jobbra nem akar megvalósulni minimális összefogás sem, az a néhány körzet, ahol sikerült több párt, szervezet által támogatott jelöltet találni, ott is nyögvenyelős az együttműködés.

25-ből 22 polgármester támogatja a Fidesz jelöltjét, pártszimpátiától függetlenül.

Eközben a Veszprém megyei 1-es számú választókerület példát mutatott összefogásból. Nem levitézlett ex-diplomaták, néhai polgármesterek, hanem jelenleg regnáló településvezetők fogalmaztak meg közös álláspontot, miszerint a térség érdekeit pártszimpátiától függetlenül mindenképpen az szolgálja, ha a körzetet Ovádi Péter fideszes politikus képviselheti majd az Országházban.

A nyilatkozat szerint négy évente van lehetőségünk arról dönteni, merre menjünk tovább. Veszprém térsége szempontjából kiemelten fontos, hogy egy olyan jelöltnek szavazzanak bizalmat, aki ismeri és érti az itt élők problémáit. Illetve azok megoldásáért valóban képes tenni, eredményeket elérni.

Ovádi Péter, a Fidesz-KDNP választókerületi elnöke az elmúlt években bizonyította odaadását, és fáradhatatlan munkával dolgozott a megyeszékhely mellett településeinkért is. Ezért közös érdekünk, hogy április 8-án, pártszimpátiától függetlenül támogassuk őt, hogy a megkezdett munkát hatékonyabban, immár országgyűlési képviselőként folytathassa

– fogalmaznak a polgármesterek. 

Az aláírók között vannak olyan polgármesterek is, akik támogatásáért sokat hajbókolt a térség jelenlegi liberális szellemiségű független parlamenti képviselője, Kész Zoltán. A jelek szerint sikertelenül.

A településvezetők összefogása és kiállása az ellenzéki pártok elmúlt hetekben tapasztatalt komédiába illő huzavonájára is válasz. Emlékeztetőül: a Jobbik tapolcai országgyűlési képviselője egy fórumon nyilvánosan a liberális, korábban baloldali pártok által támogatott független jelölt, Kész Zoltán támogatására buzdított Veszprémben, saját, jobbikos jelöltjükkel szemben. A legnagyobb baloldali pártok az utolsó pillanatig húzták az időt, mire többszöri sajtómegkeresésre voltak hajlandóak nevet mondani, miszerint Mesterházy Attilát indítják.

De két nap sem telt el és már beindult a pletyka, hogy Mesterházy majd visszalép az utolsó pillanatban valamilyen ürüggyel, mert esze ágában sincs megméretni magát, listáról szeretne bejutni a parlamentbe. Azóta például az MSZP alelnöke is elkezdte pedzegetni, lehet, hogy majd itt-ott lesznek visszalépések.

Aztán ott az LMP jelöltje, most már ex-jelöltje, aki nemcsak pedzegette, hanem konkrétan visszalépett a jelöltségtől.  Az LMP azt állítja, lesz helyette új jelölt, közben a ballib lapok szerint Mesterházyt fogják támogatni Szél Bernadették. Az Együtt Kész Zoltán mögé állt, a mögé a Kész Zoltán mögé, aki egyik nap a kommunista diktatúra áldozataiba, másnap a zsidóságba és a határon túli magyarokba rúgott bele Facebook-posztjaiban, és egyre többen határolódnak el tőle.  A jelöltek palettáján megtaláljuk még a Veszprémi Törvényszék nyugdíjazott, sértett ex-elnökét, Meződi Jánost, aki momentumosnak állt. Ő azt állítja, hogy végigviszi a kampányt és nem lép vissza senki javára…

Vezető kép: facebook.com
(Füssy Angéla, pestisracok.hu)

Agyhalál Gödöllőn – Gémesi György hiúsága miatt nem épül meg a gödöllői “szuperuszoda”? (PS-videó!)

Vona nyakára rászorul az Arafat-kendő