in ,

Pataky Attila: a magyarság addig létezik, amíg ez a védelmi rendszer áll – Ha a balliberális horda hatalomhoz jutna, az első dolga lenne megszüntetni

Interjú

„– Egy televíziós műsorban nemrég arról beszélt, biztos benne, hogy a koronavírust szándékosan szabadították a világra. Miből gondolja?

– Rengeteg tanulmányt olvastam ezzel kapcsolatban, amelyekben neves tudósok bizonyítják, hogy nem véletlenül jutott ki a laboratóriumból ez a veszélyes kórokozó. Egy láthatatlan közösség tűzzel-vassal igyekszik fenntartani a világban uralkodó káoszt. Az a céljuk, hogy a családtagok, rokonok, barátok eltávolodjanak egymástól, gyökértelenül, értékek nélkül, félelemben és szorongásban éljünk, a teljes kiszolgáltatottság állapotába kerüljünk, test-elme rabszolgákká váljunk. A nihil korszakát éljük. A transzhumanizmus tébolyában lévők minden erejükkel azon vannak, hogy gépekké változtassák az embereket.

A Marsot próbálják élhetővé tenni, miközben itt, a Földön kellene rendet tenni. Ez viszont nehezen működhet úgy, ha a javak nagy része az emberiség egy százalékánál landol. Emellett óriási probléma, hogy teljesen eltávolodtunk a természettől. A pénz lett az isten. Az egymás mellé rendeltség helyett az alá-fölé rendeltségben hisznek az emberek. Háborúk, terrorizmus, járványok dúlnak. A Nyugat szemmel láthatóan már elveszett. Nekünk, kelet-európaiaknak egyetlen esélyünk van a túlélésre: ha újra egymás felé fordulunk.

– Mit gondol, a jövő évi választáson a magyar emberek melyik irányt választják?

– Szerintem a többség támogatja azt, amerre jelenleg haladunk. Hálásak lehetünk azért, hogy egy konzervatív szemléletű kormány vezeti az országunkat, amelyik néhány évvel ezelőtt kerítést emeltetett az ország déli határán. A magyarság addig létezik, amíg ez a védelmi rendszer áll. Ha a balliberális horda hatalomhoz jutna, az első dolga lenne megszüntetni, lebontani ezt, ami egyértelműen a nemzet halálát eredményezné.

A Nyugat el akarja hitetni velünk, hogy a migráció az előnyünkre válik majd, de ez szemenszedett hazugság. A svédországi Malmőben már évekkel ezelőtt megtapasztaltam, mit eredményez, ha egy európai ország befogad egy teljesen más kultúrájú, mélyen vallásos és öntudatos, alkalmazkodni képtelen népet. Már akkoriban is nagyot kockáztatott, aki fehér emberként betette a lábát a város bizonyos negyedeibe, ahol ez a kisebbség alkotta a többséget.”

 

 

(mandiner.hu)

 

 

Add tovább!

Mindez a budapesti adófizetők pénzéből! Tudnak élni! Kétmilliárdot érő villa, százmilliós luxusautó – újabb részletek Karácsony csúcsvezetőjének életmódjáról! Közben leszerelik a BKK jegyautomatákat!

Nagyjából 200 db BKK jegyautomata árának és üzemeltetésének az összege Mártha Imre 2 milliárdos villája