Egyes állam által nyújtott támogatások és ösztöndíjak adómentességének törvénybe iktatását, illetve egyes ösztöndíjban részesülők egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságának rendezését kezdeményezi kedden benyújtott törvényjavaslatában Rétvári Bence.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának javaslata szerint a személyi jövedelemadóról szóló törvény 1. számú melléklete új adómentes jogcímekkel egészülne ki. Egyebek mellett 2018. január 1-jétől adómentes lenne az első sikeres nyelvvizsga és az első emelt szintű, idegen nyelvből tett érettségi vizsga díjának jogszabály szerint megtérített összege.
A benyújtott dokumentum kitér arra is: az állam vissza nem térítendő állami támogatásként 2018. január 1-jétől a gyermekvállaláshoz kapcsolódóan elengedi a gyermeket vállaló, illetve nevelő nők diákhitel-tartozásának meghatározott részét vagy annak egészét. A most prezentált javaslat kezdeményezi az elengedett összeg adómentességét. Emellett a javaslat alapján adómentessé válik a munkáltató által a diákhitel törlesztéséhez kifizetett juttatás az előírt kötelező törlesztőrészlet erejéig, de havonta legfeljebb a minimálbér 20 százalékáig terjedő összegig.
A javaslat értelmében adómentes lenne a kormány által alapított Michalicza-ösztöndíj, melyet a felsőfokú végzettséggel rendelkező ápolók és mentőtisztek pályázat útján nyerhetnek el, ha mesterfokozat vagy okleveles ápolói képzettség megszerzése érdekében egyetemi képzésben vesznek részt.
A honvédelmi miniszter az elmúlt időszakban több olyan ösztöndíjat is alapított, amelyek jelenleg nem sorolhatók be a személyijövedelemadó-mentességi körbe. A most benyújtott javaslat ezt pontosítja a honvédelemért felelős miniszter által alapított, különböző célt szolgáló ösztöndíjak adómentessé tételével.
A javaslat továbbá a külügyekért felelős miniszter által adományozott ösztöndíj alapján létesített tanulói, hallgatói jogviszonyban álló külföldi állampolgárok esetében is megteremtené az egészségügyi szolgáltatásra való jogosultságot.
(magyaridok.hu)