in , ,

Orbán Viktor milyen szépen becsicskította a svéd miniszterelnököt!

A svéd miniszterelnök nevét nem is érdemes megjegyezni.

„A svédek mégis a NATO tagjai lesznek, hiszen a svéd kormány végül is meghajolt az észérvek előtt, eladnak nekünk egy adag szemmel látható mennyiségű fegyvert, és a parlamenti szavazás előtt a svéd miniszterelnök is elruccant Budapestre aláírni a papírokat.

A svéd miniszterelnök nevét nem is érdemes megjegyezni, nem egy Olof Palme, habár lehet, hogy az ő nevét sem volt érdemes már megjegyezni, a nyílt utcán lőtték le, a nyomozás pedig egy Kennedy-gyilkosság homályosságú ügyintézés során nem tárt fel semmi érdemlegeset az ügy hátteréről. Az oroszok voltak természetesen, akarom mondani a szovjetek, mert Palme a béke nagy híve volt. Vagy a megbékélésé vagy a háborúé, már nem is emlékszem.

Szóval Svédország egy csodálatos, nyitott hely, ahol minden csodálatos, ahová a bevándorlók azonnal beilleszkedtek. Sajnos a svéd lányok hetvenes, nyolcvanas évekbeli csodás és legendás (és lehet, hogy csak állítólagos) promiszkuitása már a múlté, hogy valami kellemes (és korábbi) dolgot is mondjunk szeretett szövetségeseinkről. Minden apróbb döccenő ellenére a svédek sikeresen megőrizték a felsőbbrendűségüket, valamint azt a vonzó tulajdonságukat, hogy pénzért még a felsőbbrendűségük is bevonható az üzletbe.

 

A miniszterelnök helyesen ítélte meg a svéd jogállamisági projekt aktuális képviselőjét, négy új Grippen ára meg az apró még a svéd jóemberség ködén is áttetsző összeg. A magyar külpolitika Szijjártó Péterhez köthető korszaka a nyugati diplomáciai elitek edukálásáról szól, amely projekt bírja a miniszterelnök legmesszebbmenő támogatását. A külügyminiszter és a miniszterelnök elődeikhez képest láthatólag egy szelektív diplomáciai hallást fejlesztettek ki maguknak, csak a normális hangnemben és a realitás talaján álló kommunikációra van náluk fogadókészség. Vannak könnyebben képezhető nebulók, mint a svéd miniszterelnök, és vannak olyan, valamelyik kvóta terhére felvett figurák, tudnánk mondani példákat, akik rendületlenül bíznak a bunkóság erejében. Mondjuk, akire elsősorban gondolunk, az nem csak bunkó, hanem tahó is, ami egyszerre igen komoly mutatvány. Egy szuperhatalom szuperfegyvere.”

 

(kiettemeg.pestisracok.hu)

 




 

Kérjük a segítségedet!

Példátlan politikai ítélet a magyar bíróságon – Wittinghoff videója miatt a mindenszo.hu-nak több, mint 4 millió forintot kell fizetnie sérelemdíjként! Az ítélet jogerős!

Portálunk szerkesztői bérből és fizetésből élnek, azok pedig nem akkora összegek, hogy több, mint 4 millió forintot ki tudjunk fizetni. Nem tudunk, nincs ennyi pénzünk, sem megtakarításunk, azonban lakásunk van, amit Wittinghoff és a politikai ítélet miatt elárvereznek a fejünk felöl: kvázi a bíróság kitesz minket az utcára.

 

Csak pár napunk van összegyűjteni valami csoda folytán ezt a 4 millió forintot, megadjuk a számlaszámunkat, ahova várjuk az esetleges támogatásokat, hátha mégis maradt még valami remény….

Számlaszám:

Erste bank

11600006-00000000-43559002

 

Négy százalék alatt az infláció – A balmédia hallgat

Lázadás Franciaországban – Amikor bedühödnek a „möszijők” – Elszabadult a pokol a párizsi mezőgazdasági vásáron, amikor Macron megjelent (videó)