in , ,

Orbán Viktor: Gyurcsány a főnök a baloldalon

Az a leginkább mellbevágó, hogy Gyurcsány Ferenc, aki elmondta az őszödi beszédet, és aki miatt miatt a 2006 őszi tragikus események történtek, még mindig itt van a magyar politikában, mintha mi sem történt volna

Az a leginkább mellbevágó, hogy Gyurcsány Ferenc, aki elmondta az őszödi beszédet, és aki miatt miatt a 2006 őszi tragikus események történtek, még mindig itt van a magyar politikában, mintha mi sem történt volna – jelentette ki Orbán Viktor a Kossuth rádió Jó Reggelt Magyarország című pénteki műsorában, annak kapcsán, hogy az egyesült baloldal igyekszik elfeledtetni az emberekkel a 15 évvel ezelőtt történteket.

 

– Nem hiszem, hogy létezik másik olyan ország, ahol ilyesmi bekövetkezik, és az adott politikus nem kényszerül visszavonulni.

Márpedig Gyurcsány nem csak azt mondta, hogy hazudtak reggel, délben, és este, rosszul végezték a dolgokat, és trükköztek, hanem ezután még elvettek egy havi fizetést, és nyugdíjat az emberektől, de leépítették a családtámogatási rendszert is, ráadásképpen pedig még az IMF karjaiba lökték az országot.

És nemcsak itt van a politikában, hanem ugyanezzel az emberrel harcolok, ő a főnök a másik oldalon – fejtette ki Orbán Viktor.

Hozzátette: A Városházán egymás után tűnnek fel a főpolgármester körül a Gyurcsány-kormányból ismerős emberek, s

Karácsony Gergely háta mögött szinte már újjáalakult a Gyurcsány-kabinet.

 

 

(magyarnemzet.hu)

 

 

Oszd meg a barátaiddal is!

Kocsis Máté Gyurcsányról: „Vagy hazudik, vagy iszik.”

Ordas nagy kamu Kamu Geri 99%-os kampánya