Támogatás
kedd, május 6, 2025
Támogatás
Támogatás

Orbán Viktor gratulált Szlovákia magyar miniszterelnökének

0 megjegyzések 27 megtekintés

Orbán Viktor miniszterelnök kedden levélben gratulált Szlovákia új kormányfőjének, Ódor Lajosnak. 

„Szlovákia fontos szövetségesünk és stratégiai partnerünk. Örömömre szolgál, hogy országaink az elmúlt években a világjárvány, a gazdasági válság és a háború okozta kihívások ellenére is számos területen hatékonyan tudtak együttműködni” – írta Orbán. Továbbá együttműködéséről biztosította szlovákiai magyar kollégáját, közölte Havas Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.

A magyar miniszterelnök a leköszönő kormányfőnek is üzent.

Eduard Hegernek megköszönte a két ország közötti eddigi konstruktív együttműködést.

„Meggyőződésem, hogy a régiónk sikerét biztosító, a közép-európai nemzeteket összekötő erős szövetség különösen nagy jelentőséggel bír most, amikor Európának történelmi léptékű kihívásokkal kell szembenéznie. Kormányom a továbbiakban is elkötelezett marad a hagyományosan erős magyar-szlovák kötelék fejlesztése, valamint a visegrádi négyek közötti együttműködés megerősítése mellett” – írta levelében.

(MTI)

 

 

 

 

 

LEGYÉL NAPRAKÉSZ!

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.