Támogatás
szerda, május 7, 2025
Támogatás
Támogatás

Nyomoz a rendőrség nőverő Juhász Péter után

0 megjegyzések 2 megtekintés

Nyomoz a rendőrség Juhász Péter után

Az Együtt elnökét egy hónapja Tényi István jelentette fel kényszerítés, súlyos testi sértés, kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt.

A rendőrség személyi szabadság megsértésének gyanújával indított eljárást.

Tényi István a lap által megismert feljelentésben azt hangsúlyozta, hogy

a politikus nem csak egykori élettársával volt erőszakos, de a nő jogi képviselőivel is, a nő új barátját is rendszeresen fenyegette, sőt, közvetetten gyerekeit is folyamatos lelki nyomás alatt tartotta.

Felhívta a figyelmet arra is, hogy az iratok szerint a politikus többnyire zárt helyeken – a lakásában, kocsiban, sőt gyakran a gyerekei társaságában – szívott marihuánát.

Juhász Péter korábban már elismerte, hogy dulakodott volt élettársával, de szerinte a nő támadt rá, ittasan.

(forrás: Tóth  Dalma, 888.hu)

Gyere, szólj hozzá te is!oszd meg a véleményed!mondd el, mit gondolsz!

Feliratkozás
Kommentértesítést kérek
0 Hozzászólások
Legrégebbi
Legújabb A legtöbb szavazatot kapott
Inline visszajelzések
Minden hozzászólás megtekintése

HÍRLEVÉL

Rólunk

Mindenszo.hu egy Konzervatív, patrióta hírportál. Nálunk a hír szent, a vélemény szabad. A liberálisok gyűlölik a mindenszót, ebből tudjuk, hogy jó úton járunk.
Hitvallásunk: „Aki embernek hitvány, magyarnak alkalmatlan!” Tamási Áron

Támogasson minket

Egyedi támogatás

 

0
Itt tudsz a cikkhez kommentelni!x

Adblock észlelve

Kérjük, támogasson minket azzal, hogy kikapcsolja az AdBlocker kiterjesztést a böngészőjéből a weboldalunkhoz.