in , ,

Novák Katalin: nemcsak a nők, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke leszek

Első államfőjelölti interjúját a Magyar Hírlapnak adta Novák Katalin

Első államfőjelölti interjúját a Magyar Hírlapnak adta Novák Katalin, aki azt is elárulta, hogy szerinte az államfőnek példaképnek kell lennie, és bízik benne, hogy megfelel majd ezen elvárásoknak. A politikus elmondása szerint rajta túlmutató jelentősége van annak, hogy ő lesz az első női államfő, főként azért is, mivel nyolc éve vezetőként képviseli a magyar családok, gyermekek ügyét.

Megtiszteltetés lesz számára, hogy ő lehet Magyarország első női köztársasági elnöke, amennyiben a parlament támogatni fogja ebben – mondta Novák Katalin a Magyar Hírlapnak nyilatkozva.

 

Természetesen nemcsak a nők, hanem a férfiak, az egész magyar nemzet köztársasági elnöke leszek

– tette hozzá. Novák Katalin arra is kitért, hogy férjével a hivatalba lépés előtt ünneplik majd a húszéves házassági évfordulójukat, és ez sokat segíthet neki is majd.

Ez nem magánszám, nem one-woman-show. A családunkról is szól, és kiemelten a férjemről

– fogalmazott, hozzátéve, hogy párja mellett a gyerekeivel is beszélt arról, hogy elvállalja a tisztséget, és ők szintén tudomásul vették, hogy emiatt megváltozik az életük majd. Arról, hogy a családpolitikával mennyire tud majd köztársasági elnökként foglalkozni, Novák Katalin azt mondta: bízik benne, hogy innentől jó kezekben lesz a szakterület.

Biztos vagyok benne, hogy a munkát hasonló lendülettel fogja az utódom folytatni egy reménybeli következő kormányban

– mondta, hozzátéve: mindeközben az ő feladata az lesz, hogy nemzetközi téren képviselte a családbarát gondolkodást.

 

 

(pestisracok.hu)

 

 

Add tovább!

Boldog Magyar karácsonyt!

Orbán Viktor Maki Zajról: olyat még nem láttam, hogy valaki az emberek élete szempontjából legfontosabb bástyákat megtámadja